Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

A Békés szerkesztője

megyénkből csak a békési dalárda vett részt. Gyulán ugyan két dalárda is volt, éspedig a jó emlékű Sziber Nándor magyar kántor vezetése alatti iparos és Kiss László, akkor kir. törvényszéki jegyző (Kiss László orosházi főszolgabíró atyja) karmestersége alatti vegyes dalkör. Együttesen ugyan erősen számottevők lettek volna, de elkülönítve gyengének tartották őket karnagyaik, és nem merték őket prezentálni Erkel előtt, akinek távolmaradásuk fel is tűnt, és rosszul is esett, aminek előttem Szegeden kifejezést is adott. En - mint említettem - két hónap óta voltam csak a Békés munkatársa, s Endrefi Károly szerkesztő az utazási s részvételi díjak fedezésére tíz forintot adott, hogy a szegedi ünnepélyeken részt vegyek és a vármegyét érdeklő helyi vonatkozásokról „nagy riportot" írjak. Erre kért Mokry is, aki a gazdasági egyletet képviselte a kiállítási napok alatt, és elfoglaltsága miatt önmaga nem ért rá a Békésnek referálni. így utaztam tehát riporteri minőségben Szegedre. Már a gyulai vasúti állomáson kóstolót kaptam az ünnepélyből. Abban a harmadosztályú nagy vasúti kocsiban (akkor még negyedik osztályúak is voltak, igaz, hogy csak állóhellyel) utazott Gyulán keresztül Szegedre a miskolci dalárda is. Úgy cseppentem közibük, mint Pilátus a krédóba. Nagyon barátságosan fogadtak különben, és a velük levő kulacsok révén nyomban összebarátkoztunk, és letegeződtünk. Nagyon kedélyes, víg utazásunk volt. Csabán, Szolnok felől jövet, néhány más dalárda is átszállt, és a dalárdák egymással való megösmerkedését dal közvetítette. Hódmezővásárhelyen sokáig állt a vonat, a Nyizsnyay Gusztáv híres karnagy és dalköltő vezetése alatti dalárda fogadta kollégáit dallal, és maga is beült a vonatba. Szegeden, a rókusi állomáson, az ottani dalárda énekkísérete alatt robogott be a vonat. A miskolci dalárdát, annak összes tagjait, az alsóvárosban szállásolták el, az akkori Szegednek egyik erősen falusias kinézésű, túlnyomóan földes szobájú kis házaiban, amelyek túlnyomó része paprikatermesztő, tisztes, becsületes polgárok és kisiparosok tulajdona volt, de amelyekkel a miskolciak teljesen meg voltak elégedve. Ennek az elszállásolásnak magyarázata egyébként az volt, hogy a szegedi ünnepélyrendező bizottság a dalversenyre jelentkező dalárdákat már előre felkérte, hogy értesítsék őket, hányan, kik és minő társadalmi állású s foglalkozású egyének jönnek Szegedre, hogy társadalmi állásuk mérlegelésével szállásolhassák el őket. A miskolciak pedig a társadalmi állásra következtethető foglalkozási rovatokat ekképpen töltötték ki: tenorprím, tenorszekond, bariton, basszista, és így a szegedi rendezőség törhette rajta a fejét, hogy a különféle hangfajtájúak milyen rangúak és foglalkozásúak. Végre is abban állapodtak meg, hogy - csupán csizmadia kilencszázkilencvenkilenc lévén Miskolcon - alighanem valamennyi iparos, és azoknak meg fog felelni a külvárosi rész, annyival is inkább, mert a miskolciaknak levelükben csak egy kívánságuk volt, nevezetesen az, hogy egymáshoz közel szállásolják el őket, amely kívánságuknak csak így tehettek eleget. A miskolciak este megszállták a Prófétához címzett kispolgári vendéglőt, ott vacsoráztak testületileg. Az úton kötött barátság révén én is ott vacsoráztam velük, és gyönyörködtem a vacsorát fűszerező énekeikben. Az est folyamán oda-