Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

Krecsányi építhet magának akár ideiglenes, akár végleges színkört. Békés Gyula megbízatásához képest egy fakereskedővel meg is állapodott, hogy az egy szezonra kölcsöndeszkát ad, a bódét pedig - mint monda - Czigler díszletmesterükkel fogják felállíttatni. Igaz, hogy még nem volt rá precedens, de hogyan lehetne mégis államköltségen Gyulán nyári színkört építtetni - töprengtem. Az állami költségvetésben az akkori időkben 10 000 forint volt esztendőnként a vidéki színészet segélyezésére felvéve. Ez a summa bizony édeskevésnek számított, de amellett nagy baj volt az is, hogy elköltési módozata jóformán semmit sem lendített a vidéki színészeten. A 10 000 forint túlnyomó részben arra fordíttatott, hogy amikor egy főszolgabíró jelentette a főispánnak, hogy XY kis, többnyire nemzetiséglakta városkában Theszpisz kordéja megrekedt, s a színészeknek nincs egy fillérjük sem, hogy onnan legalább elmozdulhassanak, a főispán bizalmas felterjesztést tett a belügyminiszterhez, aki azután a végveszedelembe jutott társulatoknak pár száz forintot utalt ki. S ez nagyon sűrűn fordult elő. így csaknem az egész 10 000 forint a magyar színészetet állandóan fenyegető botrányok elhárítására kallódott el. Mennyivel okosabb lenne ezt az állami segélyosztást a bekövetkező katasztrófa megakadályozása helyett azok megelőzésére fordítani - gondoltam. Régi testi és lelki jó barátaimtól, Somló Sándortól és Ditrói Mórtól - az előbbi a Nemzeti Színház, utóbbi a Vígszínház igazgatója volt akkoriban - hallottam, hogy a színiügyeket a Belügyminisztériumban Bezerédj Viktor államtitkár, a színészet igaz barátja, és ami fontosabb, megértő embere intézi. Erre a megértésre építettem fantasztikus tervemet. írtam egy terjedelmes emlékiratot, abban feltártam a gyulai színészet siralmas helyzetét, s leírtam, hogy csak egy nyári színkör létesítése tudna segíteni. Egyben kifejtettem az egész vidéki színészet talpra állítására vonatkozó fentebb már fejtegetett nézeteimet. Emlékiratomat megmutattam Lukács Györgynek, Békés vármegye akkori főispánjának, aki a színészet lelkes híve volt, és az is maradt mind a mai napig. Felkértem, hogy emlékiratomat főispáni felterjesztés formájában küldje fel a Belügyminisztériumba. A felterjesztésnek pedig az volt a magja, hogy engedélyezzen és folyósítson a miniszter a rendelkezésére álló 10 000 forintból - amely összeget egyébként nagyon jó volna felemelni tíz esztendőn keresztül évenként 1600 koronát egy létesítendő gyulai arénára. Kijártam azt is, hogy a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület a tíz évig így folyósítandó 1600 koronára hajlandó legyen egyszerre a legmérsékeltebb kamat mellett, önköltségen 13 000 koronán felüli kölcsönt adni. Azzal a feltétellel, hogy az évi 1600 korona mindig a Takarékpénztári Egyesülethez folyik be. Gróh Mihály jó nevű, fiatal gyulai ácsmestert pedig elküldtem Kassára, nézze meg az ottani színkört, amelyet pár évvel azelőtt Leszkay András építtetett fel, amikor a téli színház létesüléséig néhány nyári szezonon át az ő társulata ott játszott. Egyben megbíztam, hogy készítsen ahhoz hasonló arénatervet. Gróh a látottak alapján költségvetést is csinált, amelyből kitűnt, hogy villanyvilágítás bevezetése nélkül a színkör a szegedi színház méreteinek megfelelő magasságú s mélységű színpaddal, zsinórpadlással, süllyesztővel, nézőtérrel (16 páhollyal), er-