Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

A Göndöcs-népkertben létesült pavilont Gyula városa építtette ugyan, de az, akinek az építés különben is eszméje volt, s a költséghez legalább kétszer annyival járult hozzá saját zsebéből, az Göndöcs maga volt. Az ő áldozatkészsége nélkül sem a népkert, sem a pavilon soha nem épült volna fel. A pavilonból csak egy baj keletkezett. Nevezetesen az, hogy táncterem mellett színháznak is szánták, a Korona udvarán lebontott aréna helyébe. Erre a célra pedig a pavilon terme alkalmatlan volt. Tizenkét esztendőn keresztül, más alkalmas hely hiányában, mégis a pavilon volt a színház is. Nagy társulatok, amelyekhez pedig 1888-ig állandóan hozzá voltunk szokva, nem jöhettek Gyulára, mert nem tudtak - a bár szép nagy teremben - elég nagy színpadot, nézőteret és karzatot, egyben pedig bevételeket produkálni. Az Erkel Színkör létesüléséig, bizony-bizony, csak másod-, sőt harmadrendű kis színtársulatok jöhettek Gyulára, s ezek a város igényeit képtelenek voltak kielégíteni. Aradi Gerő színigazgató tervét is nagyon nehezítette a pavilon építése okozta helyzet. O ugyanis arra számított, hogy elsőrangú aradi társulatával 1889 nyarát Gyulán fogja tölteni. Ezt a pavilon lehetetlenné tette. Miután pedig más nyári állomása nem volt, azt az ajánlatot tette társulata tagjainak, hogy ő Aradi - nyárára nem fizet tagjainak gázsit, hanem átadja nekik, mint konzorciumnak, darabjait, díszleteit és felszereléseit. Húzzák ki városról városra járva úgy a nyarat. A tagok kényszerűségből el is fogadták az igazgató ajánlatát. Én, aki akkor Gyula városánál a színi ügyek hivatali referenseként kötelességszerűleg, de különös ambícióból is foglalkoztam a színészettel, érintkezésbe léptem Aradival és társulatával; elhatároztuk, hogy a tervet megvalósítjuk, de hogy a konzorcium részére attrakciót is szerezzünk, ajánlatosnak tartottuk, hogy fővárosi művésznőt nyerjünk meg a konzorcium számára, aki városról városra velük együtt játszva, biztosítéka lesz a közös működés anyagi sikerének is. Ilyen vonzerőnek elsősorban, sőt kizárólag Blaha Lujzát gondoltuk, aki akkor 39 éves volt, és művészi hírnevének zenitjén állott. Miután ő személyesen is ismert engem, Aradi Gerővel együtt utaztunk Pestre őt az eszmének megnyerni és a konzorcium részére lekötni. A művésznő szívesen fogadott bennünket, és főleg arra való tekintettel, hogy sok kollégának pár hónapra keresetet és egzisztenciát szerez vele, nem sokáig kérette magát, elfogadta a konzorcium ajánlatát, kötelezve magát velük városról városra utazni és előadásaikban közreműködni. Pestről hazajövet rögtön közöltem a Blahánéval való megállapodást Göndöccsel, aki nagy színházkedvelő, a Gyulára jövő minden színtársulatnak állandó bérlője és a korabeli neves színművészeknek jó barátja is volt. így többek között Feleki Miklósnak is, akivel a szabadságharc alatt különben együtt honvédeskedett; és úgy ő, mint felesége, Munkácsy Flóra (aki, mellesleg írva, mint fiatal leány 1852-ben Gyulán lépett először színpadra a várkerti lovardában, ahol Havi, Szabó és Kaczvinszky szövetkezett igazgatók játszottak akkor), amidőn a nyolcvanas években, mint a Nemzeti Színház tagjai, Gyulán vendégszerepeltek, a paplakban Göndöcs kedves vendégei voltak. Göndöcs nagy örömmel fogadta bejelentésemet, és miután a pavilon már teljesen készen volt, elhatározta, hogy azt a Blaha Lujzával Gyulára is ellátogatandó színtársulattal fogja