Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

kom. „Nincs Gyulán semmi dolgom - mondotta egy ízben nekem -, csak azért jövök olykor le, mert Ovidiusszal szólva: „Nescio, qua natale solum dulcedine cunctos ducit et immemores desinit esse sui." (Magyarra fordítva: „Nem tudom én minemű édesség vonzza az embert, hogy szülőföldjét el ne feledje soha.") Elete végén nagyon szomorú ember lett Pálffy Albert. Neje, gyermekei, mindnyájan elhaltak mellőle; vigasztalan özvegységben, gyermektelenül élte le utolsó esztendeit. A családi életben tragikus balsors sújtotta a kiváló írót és publicistát, szakadatlan irodalmi munkásságán kívül csupán öreg barátai igazi ragaszkodása s gyöngéd figyelme óvta meg a melankóliától. Tudtam, hogy barátai között legközelebb állott hozzá Gyulai Pál, a Tudományos Akadémia oszlopa, a Kisfaludy Társaság elnöke, egyben Magyarország minden időkön át első kritikusa, a látszólag rideg, a valóságban pedig a legnemesebb, leggyöngédebb szív embere, aki a sors sújtotta Pálffyt - írónak is igen nagyon értékelve - a legnagyobb szeretettel övezte körül. Békés vármegye Közművelődési Egyesülete, melynek Lukács György három cikluson át illusztris országgyűlési képviselőnk, vármegyénk akkori főispánja - volt az elnöke, én pedig a titkára, kötelességének tekintette, hogy az elhunyt Pálffy Albert iránti kegyeletét lerója. Mint országos hírű írót, s mint Gyula város jeles szülöttét egyaránt megillette ez a tisztelet. Bizony-bizony, nagyon szerény eszközei voltak az egyletnek kegyelete kinyilvánításához, szellemileg, anyagilag egyaránt. Mégis elhatároztuk, hogy Pálffy Albert szülőházát dombormű emléktáblával jelöljük meg, és emlékének díszközgyűlés tartásával hódolunk, amely közgyűlésen más, arra hivatottabb egyén hiányában, nekem kellett az emlékbeszédet mondó tisztes szerepére vállalkoznom. Mint már említettem, Gyulán a szorosan vett értelmiség is csak a fővárosi lapokban olvasott nekrológokból szerzett tudomást arról, hogy Pálffy gyulai ember volt. Tehát valamelyes attrakcióról kellett gondoskodnunk, hogy a Közművelődési Egyesület Pálffy-emlékünnepélye a normálisnak ígérkezőnél nagyobb érdeklődést legyen alkalmas kelteni. Úgy gondoltam Gyulai Pált kell megnyernünk, hogy a gyulai Pálffy-ünnepélyen személyesen részt vegyen. Nem volt ez könnyű feladat, mert az országos nevű jeles férfiú - akinek 15 év előtt ünnepelte az ország születése centenáriumát - akkor is messze túl volt már a hetven esztendőn, és magas koránál fogva nehezen szánta el magát távoli perifériákon rendezett helyi jelentőségű ünnepélyeken való megjelenésre. De mert tisztában voltam vele, hogy Gyulai Pálnak Gyulára való lejövetele mindennél hathatósabb vonzerő lenne a gyulai közöny letörésére s az ünnepély sikerének biztosítására, arra a merész elhatározásra jutottam, hogy írásbeli helyett személyes meghívással fogom Gyulára való jövetelének biztosítását megkísérelni. Úgy határoztunk, Pálffy reliefes márványlapját a gyulai Erkel-szobor jeles alkotójánál, Kallós Edénél rendeljük meg. Ez okból felutaztam a fővárosba, de mielőtt Kallóssal beszéltem volna, előbb Gyulai Pált kerestem fel. Gyulai Szentkirály utcai saját házában lakott. Délután négy óra tájban mentem el hozzá, s amidőn az emeleti lépcsőn felfelé ballagok, ugyanakkor egy kis termetű öregúr halad lefelé a lépcsőn - noha sohase láttam, az újságok képei után rög-