Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

tendő, mikor 80-90 forint percentet is kapott rendes fizetésén felül egy-egy béres. Ez igen jó hatással volt az alkalmazottakra, s igyekeztek úgy dolgozni, hogy a gazdaság minél több jövedelmet produkáljon. A cselédek úgy tekintették az uradalmat, mintha az övék volna. Egy ízben Apponyi Albert gróf, aki igen sokat tartózkodott nyáron Gerendáson, kikocsizott az apácai részre, mellettük elhaladt egy szekér takarmányrépával megrakodva. A gróf megkérdezte Rodák Ádám kocsisától, kinek a szekere ez? „A miénk" - volt rá a felelet. A gróf ezt sokszor emlegette nevetve. Gerendáson ismeretlen volt a cselédváltozás. A cselédet megbecsülték munkájáért, de a cseléd is megbecsülte magát. Aki itt alkalmazást kapott, igyekezett haláláig ott maradni, pedig akadtak közöttük szépszámmal, akik szolgálat nélkül is meg tudtak volna élni. így Lonovics János béresgazdának 40 hold földje és Békéscsabán, a Szarvasi utcán szép, téglából épített háza volt, de mégsem hagyta ott az uradalmat. Még fiát, Imrét is beszerezte oda béresnek. Ha valamelyik béres elhalt, özvegye lakást és félkommenciót kapott mindaddig, amíg újból férjhez nem ment, vagy legidősebb fia felnőtt, azután azt alkalmazták és köteles volt anyját eltartani. A cselédség és dohánykertészek egészségügyére is igen nagy gondot fordított. Orvost, gyógyszert minden alkalmazott ingyen kapott. Rendesen hetenként kétszer jött ki az orvos, mégpedig kezdetben Békéscsabáról, később pedig Csorvásról; kijövetele előtt az egyik csősz sorbajárta a lakásokat, és azután ahol beteget talált, az orvost odavitte. Havonként pedig egyszer az orvosnak minden lakást meg kellett néznie; akár volt abban beteg, akár nem. Ha sürgős volt az eset, rögtön hozták az orvost, \folt a majorban az uradalom által díjazott bába is. Arra nagy szükség is volt, mert bő volt az Istenáldás és évenként húszhuszonöt szülés is történt. Ha valaki elhalt, azt az uradalom temettette el. Csináltatta a koporsót és fedezte az egyéb költségeket. A halál azonban csak nagy ritkán tért be Gerendásra. Öreg halott négy-öt évben akadt, csecsemő vagy gyermek még ritkábban. De nem is csoda, mert itt jól éltek az emberek. Minden béresnek járt tehéntartás fizetésképpen, és Korossy megkívánta, hogy a dohánykertészek is tartsanak tehenet, mert fontosnak tartotta, hogy a gyermekek kapjanak mindennap tejet. A kutak vize elég jó volt és ivásra is alkalmas, mégis két artézi kutat is fúratott. Egyiket a major közepén, a másikat a malom mellett. Talán lesz, aki mosolyog azon, hogy ezt is felemlítem, de ha figyelembe vesszük, hogy ötven év előtt még csak kevés artézi kút volt az Alföldön, mégiscsak jellemző ez a „Kapitány úr"-ra. Az artézi kutakból földgáz tört elő. Ezt 1894-ben már nagy tartányba gyűjtette, s azóta is földgázzal fűtik a gerendási gőzmalmot. Nagy súlyt helyezett arra is, hogy a béresek és dohánykertészek ne szoruljanak gyári fehérneműre, zsákokra s ponyvákra. Ezért a majoron kívül egy kisebb tavat kenderáztatónak rendezett be, s megkövetelte, hogy minden alkalmazott a „talik"-on (veteményes föld) legalább száz négyszögöl területen kendert termeljen és azt családja kinyűje, megfonja és megszője. Ha tavasszal az utas Orosházáról Csabára ment, nagyot nézett, hogy a simítóház melletti mező