Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

formailag, mint lényegileg. Nem is csinált titkot ellenzéki velleitásaiból. Leginkább megnyilatkozott ez benne, mikor Péky Antal halála alkalmával üresedésbe jött a békéscsabai plébánosi állás, amelynek prezentálására, mint kegyúr, a város képviselő-testülete volt jogosított. Beliczey István akkor, úgy is, mint városi képviselő, úgy is, mint a csabai róm. kat. egyház világi elnöke, nagy eréllyel Hock János megválasztása mellett vetette, mégpedig döntő súllyal és eredménnyel befolyását latba. Hock János pedig tudvalévőlég ellenzéki, mégpedig ugyancsak erősen ellenzéki képviselő volt, ami azonban Beliczeyt inkább buzdította, mint akadályozta, hogy őt megválasztassa. Schlauch Lőrinc váradi bíboros püspök azonban, egyházfői jogával élve, nem akceptálta Csaba község prezentálását, és így Hock elesett a csabai plébánosságtól. Mellesleg írva, ennek nagy kihatása lőn Hock János további életpályájára, sőt élte tragikumává lőn, mert - mint ígérte - ha Csabán plébános lesz, visszavonul a politikától, és nem jut abba a ránézve szerencsétlen helyzetbe, hogy 1918-ban a Nemzeti Tanács elnöke, majd emigráns legyen, és végül hazaárulási bűn miatt börtönbe jusson. Beliczey István pedig Hock miatt annyira felbőszült a bíboros püspök ellen, hogy a csabai képviselő-testülethez indítványt adott be, s határozatot is provokált, az egyházi birtokok szekularizációjára, ami a kormány politikájával szörnyű ellentétben állott, és mint egy volt főispán cselekménye, akkoriban országra szóló szenzációt is keltett. Csaba város határozatát pedig felsőbb hatóságok, nemcsak érdemleges okból, hanem azért is megsemmisítették, mert Csaba mint nagyközség, nem is volt jogosult ilyen politikai természetű ügyben határozatot hozni, sőt tanácskozni sem. No, de a szekularizáció miatti hullámok rövidesen el is simultak, csakhamar napirendre is tértek felette. Beliczey is levonta a következményeket és élte végén visszavonult a politikától. Halála közrészvétet keltett a vármegyében, amelynek sokáig ellenzéki vezére, majd főispánja volt. Utóbbi minőségében hosszabb ideig, mint valamennyi elődje s azóta utódjai is. Szülővárosa iránti szeretetét azzal manifesztálta, hogy végrendeletében kétezer forintot hagyott és juttatott Gyula város szegényeinek, eme nemes és jótékony ténykedésével is megörökítve emlékét. Testvéröccse, Beliczey Rezső, zsenge fiatal korában a szabadságharc alatt vitéz honvéd volt és főhadnagyi tisztet nyert. Világos után 1400 tiszttársával együtt őt is a gyulai várkertben fegyverezték le, s büntetésből besorozták az osztrák hadseregbe, melyből szabadulva s politikai passzivitásba lépve, gazdálkodott. Közhivatalt sohase vállalt és töltött be. Két ízben, éspedig 1872-ben és 1875-ben a közbizalom Gyula város képviselőjének választotta. E minőségben megbecsült, előkelő tagja volt a Balközépnek. Mint képviselő, noha egyik legszorgalmasabb látogatója volt a háznak, ritkán szólalt fel. Nagyobb feltűnést csak egyszer keltett: 1874-ben, amikor a választói törvényjavaslatot tárgyalták. Az ellenzék álláspontját ugyanis a legkomolyabb, leghatásosabb beszédben valamennyi képviselő között ő fejtette ki. Saját párthívei között mondhatni nagyobb feltűnést keltett akkor, mint a Deák-pártban. 1875-ben a fúzió következtében ő is belépett ugyan a Szabadelvű Pártba,