Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

Magyarország részei között. A XVIII. század elején nem maradt egyetlen ép városa, faluja, és az egész vármegyének alig volt ötszáz lakosa. A gyulai vár - az is csak romokban - volt az egyetlen számbavehető épület, amely tanúságot tőn, hogy itt valamikor élet volt. A török hódoltság előtt, alatt és után elpusztult minden város és falu. A megye lakossága - jobbágysága, nemessége, földesurai - részint kihalt, részint elmenekült. A hírhedt neoacquistica commissio, melynek működése a legnagyobb igazságtalanságok egyike volt, ami az országot sújtotta, megakadályozta Békés vármegye elmenekült földesurainak s nemességének utódait abban, hogy őseik birtokába lépjenek és azokat visszafoglalhassák. A XVTIL század vége felé, de jobbadán a múlt század első felében költöztek Békés vármegyébe az ország minden részéből, különösen a Felvidékről új nemesi családok. Tűzhelyet alapítottak itt maguknak, és e családok tagjai lőnek azok, akik azidőben a jobbadán „nobile officium"-nak mondható közigazgatást és törvénykezést ellátták. így származott le a múlt század elején vármegyénkbe Hontból az ipolyi és terényi előnevet viselő Stummer család egyik tehetséges tagja, János, aki egy időben alispáni tisztet viselt. Ennek fia, Imre egy darabig főügyésze, majd főbírája volt a vármegyének. Utóbbi, fiúörökösök nélkül maradt, és magához vette a felvidéki család egyik sarjadékát, Lajost - akiről ez a visszaemlékezés szól -, s aki a terényi előnevét vezetéknévvé tévén, a '48-as korszakban végképp elhagyta a Stummer név használatát. Atyja volt Stummer Ferenc, aki hosszú időn át Hont vármegyének főbírájaként működött. Ennek másik fia Arnold volt, ki szintén a Stummer név elejtésével a család másik előnevét, az ipolyit vette fel. Besztercebányai, majd váradi püspök lett, s mint a magyar archeológia legjelesebb művelője, mondhatni megalapítója, nemcsak országos, hanem világhírűvé vált. Amit nem mindenki tud: Terényi Lajosnak ő testvérbátyja volt. Terényi Lajos tanult Korponán, Pesten, Nagyszombaton, Pozsonyban, Selmecbányán a piaristáknál, ahol különösen szavalati ügyességével tűnt ki valamennyi társa közül. A bölcseleti s jogfolyamatot elvégezve a szokásos törvénygyakorlat után még nem töltötte be a tizennyolcadik évét, amikor 1843 tavaszán ügyvédi oklevelet nyert. Ez sem előtte, sem utána nem történt még senkivel, és páratlanul áll az ügyvédi élet krónikájában. Amikor lejött Gyulára, ügyvédi irodát nyitott itt, de a pereskedés nem volt ínyére, és az volt a törekvése, hogy közszolgálatba lépjen. Első ily irányú kísérlete azonban, mint atyjához 1846. augusztus l-jén intézett levelében írja, nem sikerült. Pár nappal elébb, a július 28-án megejtett vármegyei restauration ugyanis az ellenzék kisebbségben maradt. így ő is, aki a gyomai esküdti állásra pályázott. Apjának a következőképpen számolt be erről: „Dicsőségemet a megye termében keresendem fel; így tehát mi sincs vesztve. Higgye el Ön nekem, sokkal dicsőségesebben buktunk, hogysem a legkisebb szomorkodni való ok lenne az egész csapás felett, sőt azon jelenetet, midőn az ellenzék főnökei körülölelve és csókolva kézszorításokkal biztattak, nem adtam volna megyénk bármely hivataláért. Ami a tisztújítást illeti, olvashatja ön a Pesti Hírlapban Kossuth szerkesztette újság -, ha kijön a cikk, amelyet többek nevében én írtam. Gróf Károlyi György főispán - bár nem kértem - tiszteletbeli jegyzőnek