Bielek Gábor - Jároli József: Keresztnévadási szokások a gyulai katolikusok körében a XVIII–XIX. században – Gyulai füzetek 13. (Gyula, 2004)
I. Keresztnévadási szokások a XVIII. században - 4. A gyulai keresztnévadás szakrális néprajzi gyökerei
peltetve, illetve 1775-től külön a magyar-, külön a németvárosi keresztnevekre vonatkozóan (16-18. sz. táblázat). A születések számának növekedése következtében évtizedről évtizedre növekszik a keresztelések száma, míg ezt a felhasznált egyes, kettes, hármas, négyes keresztnevek számának növekedése nem követi. A férfineveknél mind az egyes, mind a kettős nevek esetében növekszik ugyan a felhasznált nevek száma, a megterhelési mutató növekedése azonban ugyancsak arra utal, hogy a felhasznált nevek száma nem követi a születések számának növekedését. A női nevek esetében az egyes nevek terhelési mutatójának alakulása a vizsgált évtizedekben eltérően alakul a hasonló férfinevekétől. Miután a felhasznált egyes nevek száma alig növekszik, a megterhelési mutató a férfinevekénél nagyobb mértékben emelkedik. Ugyanakkor a kettős női nevek megterhelési mutatója kismértékben emelkedik, az 1790-1799-es évtizedben csökken, amikor a korábbinál több ilyen név jelenik meg a gyakorlatban. Ami a magyar-, illetve németvárosi adatokat illeti, jól látható, hogy a magyarvárosi nevek megterhelési mutatója erőteljesebben növekszik, mint a német etnikumé (18. sz. táblázat). 4. A gyulai keresztnévadás szakrális néprajzi gyökerei A gyulai katolikus keresztnévadási gyakorlatot mindkét évszázadban a tradíciók tisztelete jellemzi, ragaszkodás azokhoz a védszentekhez, akik oltalmába már őseik is ajánlották gyermekeiket. A XIX. századi névadás is azokat a hagyományos neveket használja, amelyek már az előző évszázadban népszerűek lettek. Ezért a névadás szakrális néprajzi jellemzőinek számbavétele ehelyütt számos, a következő évszázadban is megmaradó jellegzetességre ad magyarázatot. A török kiűzése, majd a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke után az egykori hódoltsági területeken a római katolikus egyházi szervezet újjáépítése is a XVIII. század nagy feladata. A török alatt az egyházi szervezet széthullott, a világi papok helyett általában a ferences szerzetesek pasztorációs tevékenységét tűrte el a hódító. így a szeged-alsóvárosi ferences rendház, amelynek működése a hódoltság ideje alatt is folyamatos, vállalkozott megyénk népének lelki gondozására, a kolostorral szoros kapcsolatban álló ún. félpapok segítségével, akik szabadságot kaptak bizonyos egyházi szertartások elvégzésére s ezért nevezik őket licenciátusoknak. A hódoltság területén állandóan úton levő ferences testvérek az év egy-egy időszakában jutva el az egyes helységekbe, végezték lelkipásztori munkájukat. 34 Csak később kapcsolódnak be e munkába az Arad melletti Radnán megtelepült ferences kolostor szerzetesei. Gyula korszakunkban a nagyváradi egyházmegyéhez tartozik, amelynek újjászervezője gr. Csáky Imre püspök (1702-1732), aki székhelyét csak a szatmári béke után foglalhatta el. 1727-ben Nagyváradra telepítette a Szent Ferenc szabályait követő kapucinusokat, majd a premontreieket. Gyula szempontjából a ferences rendnek lesz a későbbiekben jelentősége. 35
