Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében
Oláh György művében teljesen összekeveredik az események időrendje, amelybe ráadásul Margitay emlékiratának egyes részleteit is rosszul szövi bele. Bach József kastélyfelügyelő visszaemlékezésén nyugvó elbeszéléséből így csak néhány érdekes mozzanatot lehet kiragadni. Amint Rüdiger segédtisztjének visszaemlékezésében, itt is találunk beszámolót Montenuovo vezérőrnagy megérkezéséről: „Aznap este [aug. 22-én] a honvéd tábornokok az oroszokkal együtt étkeztek. Az osztrák tábornokok [!] - midőn az étterembe léptek - látták a kedélyes barátkozást, mely a magyar s orosz tábornokok között folyt, s megbotránkozva siettek ki a teremből, mi a tiszteket erős kacagásra késztette. Az osztrákok az emeleten teríttettek fel magoknak. Lent heves beszélgetésbe merültek a kiadatás kérdése felett. Az étkezésnél a kastélyfelügyelő szolgált fel, s minden részletét figyelemmel kísérhette beszélgetéseiknek, miután nem is csináltak abból titkot. Átalában képtelenségnek tartották, hogy az orosz kiadja őket, sőt kifakadtak az osztrák tisztek fellépése ellen. Anrep tábornok nem biztatta őket, hogy kiadatásuk el fog rendeltetni, valószínűnek mondotta, habár - így szólt nem képzeli, hogy komoly veszély fenyegetné őket a kiadatás esetében is. Felmerült beszélgetés közben a menekülés kérdése is - s mint Bach József állítja: Anrep s tiszttársai, midőn e kérdés szőnyegre került, eltávoztak a szobából, s az osztrák tábornokokat keresték fel, s kimenve oly rendelkezéseket tettek, melyek a menekülést elősegíteni igen alkalmasak voltak. A magyar vezérek tudni sem akartak a szökésről - mint mondák -, becsületszavuk s az Anrep iránti tekintet köti őket." Bár Oláh úgy vélte, hogy Montenuovo és Reischach augusztus 21én és együtt érkezett Gyulára, mégis külön megörökítette az emlékező elbeszélése nyomán Reischasch megérkezését, amely valójában csak augusztus 23-án történt: „Reischach tábornok a kastélyba lépve a kastélyfelügyelő Bach Józsefet hívatta maga elé, dühbe borulva az ott tanyázó magyar s orosz tisztek barátságos együttlétén s azon, hogy megjelenése egyáltalán nem feszélyezte őket. Szikrázó szemekkel kiadta a rendeletet - hogy a kastélyt hatalmába veszi, s itt ő az úr, kinek engedelmeskedni kell -, s azonnal fel is állította a kastély bejárata előtt az őröket. Anrep tábornok erről értesülvén hevesen összeszólalkozott Reischachhal, hangsúlyozván, hogy a felelősség a foglyokért őt terhelvén, másnak rendelkezésre joga nincs, s egy század kozákot rendelvén a kastélyba, az osztrák katonákat felváltotta." Végül a fegyverletételről, amelyet Oláh tévesen augusztus 21-ére tesz, a következőket olvashatjuk: „A fegyverlerakás nagy ünnepélyességgel hajtatott végre. A honvédtisztek a kastély előtt állíttattak fel s kiadatott a rendelet, hogy fegyvereiket rakják le. A tisztek nagy zajjal tiltakoztak a rendelkezés ellen, mígnem a tábornokok s különösen Damjanich kérésére meghajoltak a kikerülhetetlen helyzet előtt s halomra dobálták fegyvereiket. Sokan nem voltak hajlandók fegyvereiket még ezután sem átadni. A kastély előtt folyó Körösbe dobálták kardjaikat, pisztolyaikat. Az orosz tisztek meghatva állottak e jelenet előtt, többen közülök az ismerősöktől emlékül kérték fegyvereiket, sőt ölelkezve búcsúz319