Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa

példáját követő ioculatorsággal, vagyis az embereket „lelki vidámságra indító" mulattatással.

33 Ez laicizáíódott Antonius atya esetében, aki a Harruckernek udvari embere és ioculatora lett. Azt látjuk ugyanis, hogy a Harruckernek házi káplánja korántsem csak egyházi funkciókat látott el, hanem teljesen be akart illeszkedni a kastélybeli életbe, megpróbálta elsajátítani az udvari ember tudását, az udvari élet és civilizáció szokásait, követelményeit. A társaság tréfái, játékai részben az ő udvari emberré neveléséhez kapcsolódtak. Antonius atya tehetséges ember volt, így az udvari ember Castiglione által felsorolt képességei közül jó néhánnyal rendelkezett. Idejének jelentős részét vadászattal és madarászattal töltötte, de alkalmi verseket és színdarabokat is írt, ügyesen festett és rajzolt. A művészetek és a természeti szépségek érdekelték, a tudományok sokkal kevésbé. Egy ízben - nyilván tréfás szerelmi hódolatként a bárócsalád hölgytagjainak ajtaja előtt kellett szerenádot adnia, tehát énekelni és talán hangszeren játszani is tudott. Ha a tréfák harmadik fajtáját, a csínytevéseket és rászedéseket nézzük, az tűnik szembe, hogy az ilyen tréfák célpontja és a társaság játékainak szenvedő alanya többnyire Antonius atya volt. Igyekeztek elérni, hogy a játékokban lehetőleg ő hibázzék, vagy ne tudja betartani a játékszabályokat, és így ő kapja a legsúlyosabb büntetéseket. Többször is szerzetesi hivatásával ellentétes szerepeket és feladatokat szabtak rá. A társaság viselkedésének okait keresve, a magyarázatot többek közt abban találjuk meg, hogy Antonius atya nem tudott tökéletes udvari emberré válni. Az udvari ember számára mindenekfölött szükséges, hogy minden mozdulatát, cselekedetét, taglejtését és szokását bizonyos józanság és „grazia" (báj, kellem) kísérje.

34 Meg kell őriznie azt a józanságot, mely őt minden ostobaság elkövetésében megakadályozza: „Nevessen, tréfálkozzék, meséljen adomákat, táncoljon, azonban úgy, hogy mindig tapintatosnak és ügyesnek mutatkozzék, és hogy minden szava és cselekedete elbájoló legyen."

35 E báj vagy kellem forrása pedig nem más, mint „una certa spezzatura", vagyis bizonyos közömbösség, nemtörődömség, fölény és könnyed természetesség mutatása, „mely eltakarja a mesterkéltséget, és úgy tüntet fel minden szót és cselekedetet, mintha fáradság nélkül és szinte önkéntelenül fakadna".

36 Amint Szerb Antal szépen megfogalmazza, „az udvari ember a polgár és a paraszt tehetetlen naivitásával szemben olyan ember, aki sosem jön zavarba, minden helyzetben feltalálja magát, gondolkodása rejtekajtókkal teljes, nem egyenes, fondorlatos, az udvari ember ravasz".

37 Nyilvánvaló, hogy az udvari embernek e szabályozott, fegyelmezett, racionalizált, a belsőt elrejtő körültekintése, eleganciája és józan nyugalmát, önkontrollját, önuralmát és a mértéktartást megőrző viselkedése nem volt eltanulható Antonius atya számára. Végtelenül naiv, őszinte, érzelmeit és reakcióit leplezni nem tudó, bizonytalan és könnyen zavarba hozható személyiségét a belé nevelt ferences alázat és egyszerűség csak még kiszolgáltatottabbá tette. Szerzetes voltából nem tudott sem tekintélyt, sem tartást meríteni. Udvari emberből emiatt időnként mindenes szolgává és a Harruckernek udvari bolondjá287