Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa
1. „ Versengő érzékenységek " — új horizontok Antonius atya a szerzetesi aszketikus antistruktúrából átléphetett annak (és egyben a hétköznapi életnek is) az ellentétébe, az arisztokrata élet karneváli, ünnepi fordított világába. Reakciójának megértéséhez először is utalnunk kell arra, hogy a keresztény irodalom ismert toposza szerint az érzékek a lélekhez vezető ablakok vagy ajtók, amelyeken keresztül egyaránt behatolhat a jó és a gonosz, attól függően, hogy Isten vagy a világ, a bűnök felé fordulnak. A nagy istenkereső, Augustinus Vallomásaiban több szemléletes részletet találhatunk, amelyben arról szól, hogy érzékeivel is Isten felé fordul, be akarja fogadni őt: „...valami fényt, valami hangot, valami illatot, valami ételt és valami ölelést szeretek, mikor Istenemet szeretem..." 2 „Gustavi et esurio et sitio", 3 vagyis megízleltelek, éhezem és szomjazom utánad - írja. (Emlékezzünk az előző részben Rabelais kapcsán az éhségről és szomj ázásról mondottakra!) Az érzékek itt azonban nem kifelé, a külső világ felé fordulnak, hanem belülre, ahol voltaképpen a „belső ember", a lélek érzékeli Istent. Az istenkeresés, az istenszerelem célja a lélek egyesülése Istennel. Amint Erasmus is megállapítja, az istenszerelem egyfajta eksztázis, amelyben a lélek elszabadul a testtől és Istenhez emelkedik. Ekképpen az ember „teljesen önmagán kívül van", „nincs önmagánál". 4 Antonius atya előtt a bárócsaládhoz fűződő kapcsolata révén egyszerre kinyílt a világ. Gyulán és a Károlyiak birtokain kívül a mesés nagyvárosba, Bécsbe is eljuthatott. Érzékei új életre éledtek e csodálatos külső világ felé fordulva. Öröme és rajongása e szép új világ iránt eksztatikus. Ismétlődő megállapításai: „magamon kívül voltam", „nem is álmodtam volna ilyenről". A budai vízivárosi kolostorban szolgáló barát általában Pesten csatlakozhatott a Bécsből Gyulára tartó Harruckernhez. A báró érkezésekor írja: „örömömben majd' táncra perdültem, csak azon járt az eszem, hogy csak mielőbb Gyulán legyünk." 5 A bárócsaládnak köszönhetően - úgy véli - megtalálta álmai vágyott helyét. A Körösön tett vidám csónakázgatás után megvallja: „arra gondoltam, vajon vane ennél boldogabb élet a földön, és nem kívántam egyebet, mint azt, hogy bárcsak mindörökké így lenne, és én megállapodhatnék itt." 6 Nagykárolyt is mint tejjel-mézzel folyó Kánaánt mutatja be, magát pedig, akit - mint kifejti - Fortuna istennő kegyel, Isten választott népéhez hasonlíthatná, ha nem lenne sokkal szerencsésebb. Hiszen neki nem kellett különféle megpróbáltatásokon keresztülmennie, sem a Vörös-tengeren átkelnie. Manna helyett pedig „folytonosan fürjek hullottak, édes tokaji bor folyt, csokoládé és tejeskávé csorrant, édességek, pástétomok, torták és csigák gyöngyöztek harmatot". 7 Nagykárolyban „minden megvolt, ami ízletes a szájnak, a szemet gyönyörködteti, kedves a fülnek, az orrnak jó illatú, a lábakat frissíti, és amit a szív kíván". 8 Megragadta a „különös vidék" szépsége, amelyben a földi Paradicsomot vélte felfedezni. 9 Fülei is találtak élvezetet, mert a kellemes zene még az étkezésről is elterelte a figyel281