Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa
nyos ünnepeken, rítusokban, illetve valósulnak meg bizonyos közösségekben, mint pl. a szerzetesrendek és egyes szekták aszketikus közösségei. Turner szerint ezek éppúgy a társadalom alapvető szervezőelvei, mint a hétköznapokon uralkodó „struktúra"-elvek, és elengedhetetlenül szükségesek a társadalom működéséhez és megújulásához. A középkori szerzetesség ilyen értelemben a mindennapi élettel szemben aszketikus „antistruktúra"- és „communitas"-elvek jegyében szerveződött, tehát azzal szemben egyfajta fordított világnak tekinthető. A középkori nézőpont szerint azonban a szerzetesség éppen a leginkább ideális keresztényi életvitelt képviselte, s csak a humanisták és reformátorok ítélték el mint egyfajta rossz, fordított világot, a szerzetes jellemzőjének tekintve különösen az „acediá"-t, vagyis a jóra való restséget. A karneválokon és a karneváli típusú ünnepeken bőven szerepeltek megfordítások és a fordított világ motívumai, sőt ideiglenesen valóban a „feje tetejére állított" világ uralkodhatott. A hétköznapok és a böjti időszak ellentéteként a karnevált a felszabadultság, az eksztázis jellemezte, az ünnep három fő témája Bürke szerint az étel-ital, a szex és az agresszivitás volt, de mások inkább a fordított világot tartják a fő témának. A fordított szituációk, a hely-, szerep-, és funkciócserék, a jelmezes-maszkos átváltozások és a rituális szentségtörések is hangsúlyos mozzanatokként említendők. 3 A karneváli mulatságok megrendezésében jelentős szerep jutott az ifjak, vagyis a még nőtlen férfiak korcsoportjának. A legényszervezetek, az ifjúság királyságai vagy apátságai (amelyek a nagyobb városokban sokszor már nemcsak korcsoport, hanem foglalkozás, lakóhely stb. alapján szerveződtek) vették át az uralmat, élükön a bolondkirállyal vagy bolondapáttal. Ezek egyik típusa volt a babkirály, aki annak köszönhette királyságát, hogy vízkeresztkor egy süteményben elrejtett babszem neki jutott. Királynőt és egész udvartartást választott magának, fő kiváltsága pedig az ivás rendjének megszabása volt. Amikor poharát ürítette, elkiáltották: „a király iszik!" - és akkor mindenkinek innia kellett. Az elnevezések legtöbbször arra utalnak, hogy e különféle társaságok tagjai és vezetői ifjak vagy gyermekek, bolondok vagy balgák. Az ünnep idején ideiglenes fordított világként fennálló bolonduralom vagy rossz kormányzás („Maugouvert", „Misrule") sokban az egyházi és világi hatalom gyakorlatának parodisztikus utánzásából, kiforgatásából állt: pl. bolondbíróság felállítása (állat, bábu, álbűnös elítélése és kivégzése), tréfás esküvő, temetés és prédikáció tartása. A bolondkirályságokra különösen Franciaországban maradtak fenn régi adatok. Ott a XVI. század közepéig karácsony körül az ifjú klerikusok is bolondünnepet rendeztek az egyházakban, amely során gyermek- vagy bolondapátot (illetve bolondpüspököt, sőt bolondpápát) választottak és az istentisztelet szertartásait parodizálták. Lehetséges, hogy ezek az egyházi bolondünnepek szolgáltak mintául a hasonló világi ünnepekhez. Az ifjak és szervezeteik kezében volt a házasság és a szexuális élet erkölcsének ellenőrzése. Szokásjogon alapuló büntetőbíráskodási joguk gyakorlásának egyik legismertebb formája volt a „charivari", vagyis a macskazene (többnyire a há258