Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái
zek készítéséhez szolgáltak mintául a bárócsalád bécsi magánszínházában. (É. f.) Jóval később, 1794-ben Károlyi Antalné bécsi „kerti teatrum"-ában tartott operaelőadásról számolt be a Magyar Hírmondó. (1794. 19. sz. és 21. sz.) Károlyi Antalné születésnapján adták elő Cimarosa „II Pygmalione" című operáját. 215 Ujváry Z.: Játék és maszk. I. köt. 135-158., II. köt. 167-176., 323-329., III. köt. 5369., 151-157., DömötörT.: i. m. 27. és 65. 216 Ujváry Z.: i. m. II. köt. 328. és III. köt. 287. Dux mindössze három sort közölt a vőfély szövegéből, amelyet még nyomdafestéket tűrőnek tartott. Kuplékról ír, tehát dalbetétek voltak a darabban. 217 Régi magyar vígjátékok. Bp. 1954. DömötörT bevezetőjével. 45. 218 Ujváry Z.: i. m. I. köt. 122. Az orvos, aki a menyasszonyt vagy a vőlegényt akarja megvizsgálni, a lakodalmas játékok egyik lehetséges mellékszereplője. 219 A színdarab elkészítéséről és előadásáról az 1757. 12. és 14. fejezetben olvashatunk, szövegét a 13. fejezet tartalmazza. (Szinnyei az előadás időpontját tévesen adja meg, mivel összecserélte a másik darabéval.) 220 Vö.: Lukács György: A „románc" esztétikája. (In: Ifjúkori művek. Bp. 1977. 784-806.) 221 Lm. 176. 222 Vo.: Kisbán Eszter: Korszakok és fordulópontok a táplálkozási szokások történetében Európában - Ethnographia. 95. 1984. 3. 385-399., Massimo Montanari: Éhség és bőség. A táplálkozás európai kultúrtörténete. Bp. 1996.140-153. és Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. I. Bp. 1985. 189-265. Braudel írja, hogy Párizsban 1768ban az a mondás járta, hogy a csokoládét „a nagyurak néha fogyasztják, az öregek gyakran, a nép soha". (I. m. 254.) Hueber emlékiratából kiderül, hogy a bárócsaládnál a reggeli elsősorban tejeskávéból állt. Ezt az egyik utazás alkalmával borlevessel próbálták helyettesíteni a szakácsok. A nagykárolyi lakomák leírásán és Hueber egy idézett kitételén kívül (melyben fürjeket, csigákat, pástétomokat, tortákat, édességeket, az italok közül tojaji bort, csokoládét és tejeskávét sorol föl) az étkezésekről vajmi keveset tudunk meg. A gyulai kastély asztalán ínyenc csemegeként szerepeltek az elfogott ehető madarak és valószínűleg a községek által beszolgáltatott teknősbékák is. (Vö. a 12 úrbéri kérdőpontra adott válaszokban fölsorolt szolgáltatások.) A drága és nehezen beszerezhető citrom helyett éretlen szőlő levét préselték ki és használták föl naponta a konyhán az ételek elkészítésénél. Gyümölcsöket szárítottak meghámozva és fölszeletelve, ezeket Bécsben is fogyasztották édességként. 223 A piaristák darabjának tartalma: 1757. 22. fej. 145. A piaristák diákjai egyébként a tanév végén, szeptemberben mutattak be színházi előadásokat (Berkeszi István: A gr. Haller-fiúk iskoláztatása a XVIII. század első felében - Századok. 1883. 342-362., 430-452.) 224 A szöveg szerint „in einen öffentlichen Theatro" (22. fej. 145.), vagyis valamilyen nyitott, szabadban álló színpadon. (Tehát nem a piaristák színházában, mint Szinnyei írja.) 225 1757. 25. fej. 158-159. Az emlékiratban a következő kijelentés olvasható: „weil das Theater auf freiem Felde gestanden" - tehát egyértelműen szabadban fölállított színpadról van szó. A nagykárolyi várkastélyban ekkor még valóban nem volt színház (Staud: i. m. 3. rész. 89.), csak a piaristáknál tartottak előadásokat, illetve Hueber gyulai előadását ismételték meg itt. Staud kételyével ellentétben hiteles viszont az, amit visszaemlékezésében Balog István vándor színigazgató a Károlyi grófok nagykárolyi jószágainak inspektorától idéz: „\blt itt azelőtt cancellista koromban, még midőn a mostani grófok atyja élt, az iskola épületben egy teátrum, melyben dilettánsok játszottak, mert a megboldogult gróf nagyon szerette a teatert, minden tisztjének, ki csak németül tudott, részt kellett abban vennie, ki nem tudott játszani, annak néznie kellett, mint kínlódik a többi és az öreg úr nagyokat kacagott, mint törte a sok zsíros szájú magyar a finom német szót, de biz azt a színházat elbontotta a tisztség, granáriumnak hambárnak használja..." (Uo. 3. rész 90.) Staudnak igaza van, a színházkedvelő „öreg úr" valóban nem lehetett a 35 évesen 254
