Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái
1743-ban, amikor Harruckern kegyeibe jut, így fogalmaz: „ha a franciskánusokat ilyen megtiszteltetésekben és örömökben részesítik, akkor egyáltalán nem bánom, hogy franciskánus lettem." Tehát közvetetten az jut kifejezésre, hogy korábban bánta. Jóval később, temesvári utazása során mély sárból kell kievickélnie, ehhez fűzött megállapítása: „Amióta franciskánus vagyok, még sohasem volt oly nehéz a csuhát hordanom, mint akkor". Szintén tréfásan fogalmaz, amikor az ausztriai utazás végével visszatér a budai kolostorba, azaz „a kalitkába, ahol csalimadaraim nagy örömujjongással fogadtak, az én fejem fölött azonban összecsapódott a háló, és egyszerre megfosztattam aranyszabadságomtól". (A szövegben szereplő „\bgelhaus " nemcsak kalitkának, hanem madárháznak is fordítható.) Ez a néhány megjegyzés 93 természetesen nem lehet perdöntő bizonyíték a szerzetességgel szembeni viszonya megítélésében. Mindenesetre úgy látszik, hogy pártfogóinál, a világban élve érezte igazán otthon magát. Meg kell azonban említeni, hogy a természet ölén, a szép, mondhatni paradicsomi tájon élő szerzetesek idilli képe is (tehát egyfajta megszépítő, felhőtlen vágykép, amelyet mint asztaldíszt is meg akart mintázni a későbbiekben) előfordul emlékiratában, amikor visszaemlékezik a Máriaradnán töltött időre. 94 4. Állatok fölötti ítélkezések és állatheccek Antonius atya különös szenvedéllyel űzte a vadászatot és a madarászatot. E szórakozásokról igen részletesen és szinte dicsekedve emlékezik meg: „a vadászatot különösképpen kedveltem, és nem telt el év, hogy Gyulán az én nagyságos uram jóindulatából ne a vadászat és a madárfogás lett volna gyakori, legfőbb mulatságom..." Majd megállapítja: „gyakran jártam vadászván hegyetvölgyet, erdőt-mezőt életem során, sok ezer madarat fogtam, mind léppel, mind hálóval, sebeztem és öltem erre is, arra is..." 95 Az 1758. évről írja még, hogy „nem múlt el nap, hogy madarászat vagy hecc során, hurok vagy háló, kutyák vagy kés által egy vagy más szegény állat ne adta volna ki lelkét kezeim között..." 96 A másolat lapjain a dámvadkert és a kastély közvetlen környéke a vadászatok és a madarászat színhelye. Haan szerint a madarászásra a fácános kertben került sor, a bárócsalád ide vitette ki reggelijét és a filagóriában ülve figyelte a páter mesterkedését. 97 Lényegében válogatás nélkül pusztították a madarakat, még a ragadozó madarakat is. Az ehetőket természetesen csemegeként szolgálták fel az étkezések alkalmával. A madarászaiban Antonius atya volt a „fő szerepvivő", 98 akár hálóval, akár léppel történt. 1758-ban 21 nap alatt 2 ezernél több madarat fogdostak össze. Az emlékiratból azonban az is kiderül, hogy a a kastélybeli társaság különös szórakozásnak hódolva ítéletet tartott az elfogott madarak fölött. Augusztus 31-én „15 tengelicét, 8 zöldikét, 1 verebet, 2 cinkét, 2 kerti sárkányt, 3 barázdabillegetőt, 3 szarkát fogtunk, amelyeket, lábukat levágva - ugyanazon tagnak büntetéséül, amely rabolt - szabadon bocsátottunk". 209
