Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Albrecht Dürer származásáról Haan Lajos könyvének ürügyén

akik közül csak a festő és két öccse (Endres és Hans) nem halálozott el idő előtt. Ez az arány jól példázza a korabeli magas gyermekhalandóságot. A házaspár előbb bizonnyal a Holperék Stöpselgassei házában kapott helyet, majd 146970-ben költözött a neves és régi nürnbergi család, a Pirckheimerek házának a hátsó traktusába. (A világháborúban elpusztult, a mai VCinklerstraße 20. alatti ház.) Itt látta meg a napvilágot 1471. május 21-én harmadik gyermekükként a későbbi híres festő. Keresztvíz alá Anton Koberger ötvös tartotta, aki hamarosan, mint nyomdatulajdonos és könyvkiadó szerzett hírnevet. Az idősebb Dürer családjának társadalmi kapcsolatrendszere jól kirajzolódik a sorban születő gyermekek keresztszüleinek a Családi krónikában gondosan feljegyzett neveiből. A keresztszülők leginkább a felső középrétegekhez tartozó családokból kerültek ki, s ez valóban megfelelt a bevándorlóból tekintélyes polgárrá lett ötvösmester helyzetének.

33 1475-ben sikerült a családnak saját házra szert tennie, ahol önálló ötvösműhelyét is berendezhette a családfő. A ház Nürnberg latin negyedében állott, a Sebaldus-templom és a nürnbergi vár közelében. (Ez a mai Obere Schmiedgasse és a Burgstraße találkozásánál lévő sarokház.) Előkelő családok, ötvösök, neves humanisták éltek e negyedben, a festő W)lgemut pedig éppen csak két házzal arrébb lakott.

34 Az ifjú Dürer 1486-tól az ő műhelyében inaskodott, miután a festéshez nagyobb kedvet érzett, mint az ötvösmesterséghez. Az apa akkoriban elég kivételesnek mondható megértőkészségét és engedékenységét mutatja, hogy fia kérésének eleget tett, és csak azt sajnálta, hogy kárba vész az az idő, amit fia az ötvösség elsajátítására fordított. Dürer művészete azonban éppen arról tanúskodik, hogy nagyon is hasznosítani tudta az ötvösműhelyben megszerzett tudást. A festő édesapja szegénységét és küzdelmes életét hangsúlyozta a Családi krónikában, de az idősebb Dürer városi és céhbeli tisztségei tekintélyét és megbecsültségét, egy bányarészesedése pedig csekélynek nem mondható vagyonát jelzi. 1470-től a nürnbergi pénzverdében a pénzérme ezüst mérlegelőjének és vizsgálójának tisztjét töltötte be. 1482-től utcakapitány is volt, és ugyanabban az évben az ötvösök négy esküt tett mesterének egyikévé, majd vezetőjükké választották meg. Ez akkor is komoly megtiszteltetést jelentett, ha tudjuk, hogy Nürnbergben a város vezetése a legrégibb és leggazdagabb kereskedőcsaládok, a legtekintélyesebb patrícius nemzetségek kezében volt, akik a céheket, mint a kézművesek érdekvédelmi és önigazgatási szervezeteit fölszámolták, és a „fölesküdött" mesterségek űzőit és mestereiket a patrícius tanács (illetve 1470-től annak egyik hivatala, a „Rugamt") irányítása és ellenőrzése alá rendelték. Az ún. „szabad" mesterségek (festők, szobrászok, könyvnyomtatók) pedig közvetlenül a tanács felügyelete alatt álltak. 1486 elejétől az idősebb Dürer egy boltot bérelt a városháza mellett, így szélesebb vásárlóközönség láthatta és vásárolhatta meg munkáit. Műhelyéből neves ötvösök sora került ki, több ötvösmunkát készített a város egyházai és ispotálya számára, 1489-ben pedig már III. Frigyes császár is a megrendelői között volt. 1492-ben a linzi császári udvarban szemé99