Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)

I. A gyulai História Domus Apor Vilmos által írt fejezete

Szeptember 20. A máriafalvai napköziotthon felszentelése. A harangot dr. Follmann Jánosné adományozta elhalt fia, dr. Follmann János emlékére. 1937. febr. 23-28. Első népmisszió volt Gyulaváriban. Az előadásokat Fetzer József szarvasi esperesplébános, pápai kamarás tartotta. A gyónók száma 145. Máj. 1. Néhai dr. Follmann Jánosné alapítványt tett végrendelettel egy Máriafalván néhai fia, dr. Follmann János emlékére építendő kápolna javára. Az eredetileg 10 000 pengőre tervezett alap a hagyaték csekély állaga miatt 2700 pengőre csökkent és gyümölcsözőleg elhelyeztetett az alapítványi pénztárba. Máj. 11. Z. Schriffert József és neje, Sebestény Veron 11 kat. hold földjüket és lakóházukat holtig való haszonélvezetük fenntartása mellett az egyházköz­ségre Íratták át, hogy holtuk után a sz. József templom fenntartási alapját képez­ze. Máj. 23. A magyar szent István jubileumi és eucharisztikus év ünnepélyes megnyitásán a gimnázium tornatermében résztvett P. Zadvarecz István félsz, püspök és dr. Lindenberger János apóst, kormányzó urak. - Ez alkalommal szen­telték fel a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet zászlaját, melyet Csomós Péter­né adományozott. Júl. l-jén kezdte el működését az első egyházközségi nővér: Németh Modeszta irg. nővér, aki eddig Gyulán kiváló tanítónővére volt az elemi iskolá­nak. Szept. 1. A szalézi intézet irányítását az eltávozott Balázskovits József he­lyett ismét a közszeretetben álló Harangozó János veszi át. - Ugyanakkor Korompai János kórházi lelkésszé lesz az Amerikába távozott dr. Kemenes István helyett, míg a József fhg. szanatórium lelkészi teendőit újra Molnár István ny. plébános veszi át. Szept. 12. A plébános megáldja azt a kőkeresztet, melyet a gyürkehelyi ta­nyaterületen Góg János gazdálkodó készíttetett. Nov. 14. Csonka egyházmegyénk Gyulán eucharisztikus napot rendez, melyre a vidékről számosan sereglettek össze. 1938. febr. 22-25. A Kat. Agrárifjúsági Legényegylet Gyulán az egész kör­nyék bevonásával vezetőtanfolyamot rendez. Ápr. 12. Az anyatemplom toronyórája új üveg számlapokkal lesz felszerel­ve. A világítás szerelését Sebestény Péter mechanikus végezte, aki egyben telje­sen megújította az óra szerkezetét és mutatóit. Júl. 3. Aranyozott díszvonaton Gyulára érkezett a Szent Jobb. Egy szakasz koronaőr és ennek parancsnoka, Mészáros István prelátus-kanonok és az Actio Catholica számos egyházi és világi vezetője kísérték el a dicső Sz. Jobbot, melyet az állomástól az anyatemplom előtt felállított lombsátorig díszes menetben kí­sért el a közönség. A templom előtti rövid ájtatosság után a közönség áhítattal vonult el a Szent Jobb előtt. Néhai Szabó István végrendelettel kb. 4 és fél kat. hold földet a gyulai egy­házközségre hagyományozott sz. mise és sírgondozási alapítványként. A budapesti eucharisztikus kongresszusra Gyuláról nagyszámú tömeg uta­zott. A gyulai plébános ez ünnepélyek alatt Verdier párizsi bíborosérsek mellé nyert beosztást. A kongresszus emlékére a hívek adományaiból új, nagy ezüst

Next

/
Oldalképek
Tartalom