Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)
I. A gyulai História Domus Apor Vilmos által írt fejezete
sz. széki bíró voltak. Az ünnepi szent misét dr. Lindenberger János apóst, kormányzó celebrálta. Márc. 5. Vlagyovits István helyébe dr. Kemenes István a szuv. Máltai Lovagrend tb. káplánja lesz kórházi lelkész ideiglenes jelleggel. Márc. 21. A Boldogasszony temető vétel útján 230 négyszögöllel kibővül. A vételár 300 pengő volt. A feltámadási körmenet útvonalán négy megafont állíttatunk fel, hogy az ének egyöntetűen hangozzék. A magyar kántor az orgona mellett ülve vezethette így az éneket az egész körmenet alatt. Aug. 24. A plébános pappászentelésének 20. évfordulóját azzal kívánták emlékezetessé tenni, hogy gyűjtés útján Napközi Otthont létesítettek a máriafalvi hívek részére, mely a plébános nevét fogja viselni. A szép gondolat Kaufmann Ödönnének, a Szoc. Missz. Társ. ügyvezető alelnöknőj ének kezdeményezése volt. Megvalósításában főképp Tanczik Lajos ny. rendőrfőtanácsos, az Actio Cath. szervező szakosztályának elnöke fáradozott. Mondassék nékik, valamint sok munkatársaiknak s az áldozatkész adakozóknak e helyen is hálás köszönet. Szept. 2-án halt meg Székely Lajos ny. igazgató tanító, volt egyházmegyei tanfelügyelő, ki az egyházközségi életben néh. Göndöcs Benedek plébánossága óta a legutóbbi időkig előkelő szerepet vitt. Sok érdemét azzal kívánta kiemelni az egyházközség, hogy holttestét a belvárosi iskola IV o. tantermében ravataloz tatta fel és az anyatemplomból kísérte a temetőbe. A nyár folyamán az anya templom sz. György-oltárképét művésziesen restaurálja Rovátkái (Ramold) Lajos iparművészeti főiskolai tanár Najmann György földbirtokos költségén. Szept. 18. K. Schriffert László alapító levélben egész vagyonát, 90 hold földet és lakóházat az egyházközségnek adományozza (haszonélvezetének holtig való fenntartása mellett) józsefvárosi plébánia létesítése céljából. Szept. 24. A Ferencrendi Szegénygondozó nővérek társalgó szobájuk feláldozásával kápolnát létesítenek az egyhm. hatóság engedélyével a Szegényházban. 1936. februárban öt kiskorú gyermek bandába verődve feltörte az anyatemplom perselyét és megdézsmálták azt. Május 21. „Szívgárdanap" Gyulán négy vidéki csapat részvételével. Június 6. A máriafalvai napköziotthon alapkőletétele. Július 15. A gyulai József fhg. Szanatórium beteg lelkészét Molnár Istvánt leváltja Korompai János. Aug. 18. Dr. Szabó János német káplán Debrecenbe helyeztetvén helyébe Welebil Walter helyeztetett Gyulára. Szept. 1. A szalézi intézeti elöljárók közül Szabó Péter és Lendvai István távoznak, helyükbe Marton Béla és Boday Lajos került Gyulára. A belvárosi iskolának földszinti folyosóját ablakokkal látják el. 1936. szeptembertől októberig csőszház épül a Boldogasszony temetőben 1700 pengő költséggel. A költségeket részben azzal fedeztük, hogy a Szentpálfalván levő és használatba nem vett temetőterületet eladta az egyházközség 1000 pengőért.