Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)
II. Apor Vilmos gyulai működésének válogatott dokumentumai
Egyben tisztelettel kérem, hogy aug. 20-án este 8-9 óráig tartandó toronyzene ellátására a katonai zenekart átengedni szíveskedjék. Amennyiben ezen hazafias ünnepséghez közreműködésre a katonai zenekart átengedni méltóztatik, úgy szabad legyen azt is kérnem, hogy az ünnepség részleteinek megbeszélése végett folyó hó 18-án délelőtt 10 órára a plébánia hivatalba a zenetiszt urat kiküldeni szíveskedjék. Tisztelettel Gyula, 1936. aug. 16. c. apát, gyulai rk. plébános Fogalmazvány. - GyPL. 200/1936. 92. Gyula, 1936. szeptember 16. Apor Vilmos felhatalmazást kér az elkészült máriafalvi napközi megáldására és és az időnkénti ottani misézésre Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság! 1574/1935. sz. rendeletre hivatkozással van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy a Gyula-Máriafalvi Napközi Otthon felépült és vasárnap, szeptember hó 20-án lesz annak felszentelése, valamint az ott elhelyezett harangnak megáldása. Tisztelettel kérem felhatalmazását arra, hogy a harangot megáldja, és hogy az Otthon termében úgy a házszentelés napján, mind időközönként máskor is sz. mise mondassék hordozható oltárkövön. Mély tisztelettel maradtam Gyula, 1936. szept. 16. Méltóságodnak engedelmes híve az Úrban c. apát, plébános Fogalmazvány. - GyPL. 231/1936. A debreceni egyházmegyei hatóság 1574/1935. számú rendelete nem található az irat mellett. Mellau Márton apostoli kormányzói helynök 1936. szeptember 20-i levelében megadta az engedélyt (1. uo.).