Erdmann Gyula - Merényi-Metzger Gábor: Apor Vilmos Gyulán. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 11. (Gyula, 2000)
II. Apor Vilmos gyulai működésének válogatott dokumentumai
nővérek meghagyása a rend főnökségétől biztosíttatnék, akkor - egyházmegyei hatóságom jóváhagyása esetében - a gyulai hitközség szívesen venné át az Árvaházat és a hozzá kapcsolt értékobjektumot egy gimnáziumi fiúinternátus céljaira, mely esetben a megmaradt alapítványi tőke hozamának terhére, - mely jelenleg évi 4800 P-őt tesz ki - megfelelő számú ingyenes, elsősorban árva fiúgyermeket venne fel, mi által a néh. alapító szándéka is némiképen teljesíttetnék. Azóta kérdést intéztem az Irgalmas Nővérek tartományi főnökéhez, kitől írásos választ kaptam, hogy - bár sajnálattal veszi tudomásul, hogy a grófi család nem tarthatja fenn továbbra is a gyulai Árvaházat, abban az esetben is hajlandó a szerzetestanítónőket Gyulán meghagyni, ha az Árvaház megszűnnék, feltéve persze - amit előre is megígértem -, hogy a nővérek Gyulán méltó elhelyezést nyernek. Mivel kérésemre Wenckheim József gróf Őméltósága hajlandónak nyilatkozott az Árvaházat jelenlegi formájában még az 1931/32. tanévre fenntartani, elegendő időnk van az ügynek részletes megtárgyalására, de másrészt - bármennyire fájdalmas néh. Wenckheim Krisztina grófnő kedves intézetének megszűnése mégis az 1932/33. tanévre biztosítottnak látszik egy megfelelő gimnáziumi internátus megnyitása. Hogy azonban ennek is az alapja már ezen tanévben megvetesssék, megállapodtam az Árvaház főnöknőjével, hogy 15-20 kisebb gimnáziumi növendéket havi 50 P. tartásdíj mellett felvesz, miáltal a Kossuth L. u. 16. háznak internátusi célra való átvétele feleslegessé válhatott, ami annál is inkább örvendetes, mert 188/1931. sz. felterjesztésem Takács Elemér őrnagy úr miatt, ki lakását elhagyni nem akarja, amúgy is csak per útján lett volna kivihető. Ami a szerzetes tanítónők elhelyezését illeti az a tervem, hogy ők az Árvaház megszűnése esetében a Kossuth L. 16. sz. házban nyernének teljesen megfelelő elhelyezést. Méltóságodnak kegyes intézkedéseit kérve fentiekre vonatkozólag vagyok mély tisztelettel Gyula, 1931. jún. 15. Méltóságos Uramnak engedelmes híve az Úrban c. apát, plébános Fogalmazvány. - GyPL. 81/1931. Apor Vilmos 188/1931. számú felterjesztése nem található az irat mellett.