Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

1874. december 21., Gyula A gyulai képviselő-testület határozata Göndöcs polgárjogáról Göndöcs Benedek apát és r[ómai] chat[olikus] gyulai lelkész úr, kéri magát Gyula város polgárai sorába felvétetni s mindennemű városi polgári jogok ki­fogástalan gyakorolhatásába megerősíteni. Folyamodó úr mint e város egyik rendes lelkésze eme hivatalának elfoglalása alkalmával már Gyula város rendes polgárává válván, újabbi felvételének szüksége fenn nem forog. Azon kérelmét azonban, hogy mindennemű városi polgári jogot illetőleg a községi lakosokra törvényesen ruházott jogok gyakorlatába megerősíttessék, ameny­nyiben erre nézve a törvény időhöz kötött feltételeket szab, s amennyiben folyamodó eme a törvény által megszabott időt - csakis 1875. év augusztus hó 15-én töltendi be, akkor érvén el t. i. csak azt, hogy ezen városnak két éven át folytonos lakosa és rendes adófizetője volt - e tekintetben kérelmének a törvény világos rendelkezésé­vel szemben hely nem adható. Miről folyamodó Göndöcs Benedek apát úr, kérvénye és mellékleteinek vissza­juttatása mellett hátiratilag értesítendő. Kézzel írt eredeti jegyzőkönyvi tisztázat. - BML Gyula város képviselő-testületi jegyzőkönyve -119/1874. december 21. jkv. sz. A beadvány hátirati elintézése azt jelentette, hogy a határozat szövegét a kérvény hátoldalára vezették rá és visszajuttatták a kérelmezőhöz. 8. 1875. március 24., Gyula A gyulai képviselő-testület felveszi a város rendes lakosai sorába 13. Olvastatott Göndöcs Benedek apát és gyulai róm. kat. lelkész által ezen városi képviselő-testület múlt évi 119. sz. végzése ellen beadott fellebbezése folytán, a tekintetes megyei bizottságnak folyó évi 566. ikt. 62. k. gy. szám alatt hozott végzése, mellyel a 119/1874. sz. képviseleti végzés feloldása mellett - Göndöcs Benedek apát és lelkész úrnak a községi illetőségbe leendő felvétel iránt beadott kérvényében az 1871-dik évi XVIII. tc. 11., 14., 15. és 16. paragrafusaihoz szorosan alkalmazkodva - polgári, illetve a választási és választhatósági joggyakorlata kérdésének teljesen érintetlen hagyásával - újabb végzés hozatalra hivatik fel ezen városi képviselő­testület. Jóllehet folyamodó Göndöcs Bendek apát úr, még nem lakik két év óta Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom