Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

férfiú nagy jelleméhez híven, zúgolódás nélkül, keresztényi türelemmel viselte a gondviselés által rámért súlyos csapásokat, ő mindvégig erős és nagy maradt! Te dicső, nagy szellem, míg éltél, szeretted Istent s embertársaidat és ezt tetteiddel is bebizonyítottad. Halandó részed elhagyott bennünket, de szellemed köztünk fog maradni, s mi követni fogjuk nyomdokaidat, hogy tégedet tettekben utolérjünk, hogy, mint te, mindenkinek mindenben javára legyünk. Legyen áldott emléked, mi tégedet feledni nem fogunk! Göndöcs 1880/a. 44-53. 19. 1880. augusztus 15., Gyula Szentbeszéde a gyulai Iparos Ifjúsági Önképző és Betegsegélyező Egylet zászlószentelési ünnepségén D.aJ. K.! [Dicsértessék a Jézus Krisztus!] „Ahol ketten, vagy hárman nevemben egyben vagytok: köztetek leszek Én is!" Máté 18,20. Ma, Nagyboldogasszony, vagyis Mária mennybemenetelének ünnepén, azért gyűltünk egybe az Úr házában, hogy legjobb anyánk, az ég királynéja, Mária lábainál, hálás tiszteletünk adóját buzgó szívvel lerójuk. Ő az, kit Isten malasztjának telje, mint az égi erények legszentebb leányát, minden teremtmények fölé emelt, s imádandó gondviselése a világ Megváltója anyjául választott. Ő az, ki példás földi élete és a sír rövid álma után, mennybe magasztaltatott, s szűzi erényei s Istenért békével tűrt szenvedéseiért, ma mennyország királynéjává koronáztatott. ő az, kinek oltalmába Szent István, első apostoli királyunk, a legmélyebb tisztelettel és rendületlen bizalommal, mai napon nemzetünket, országunkat aján­lotta, és őt, isteni Megváltónk édesanyját, Magyarország védőjévé, a magyar nemzet pártfogó asszonyává, anyjává választotta; - így követve Jézus, az isteni Megváltó példáját, ki a kereszt oltárán halálra vált ajkaival, Szent János apostol személyében szintén a boldogságos szűz szeretetébe s pártfogásába ajánlotta mindazokat, kiket vérével megváltott. És íme - a gyulai iparos ifjúság önképző- és betegsegélyező egylete, az ősök szent példáját követve, midőn egyesült zsenge társulatát szintén a boldogságos szűz ol­talma s védnöksége alá helyezte, zászlóját a boldogságos szűz képével díszítette, s azt ma megáldani óhajtotta, ez által ős hitéhez való ragaszkodásának, s ami ezzel

Next

/
Oldalképek
Tartalom