Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
ilyen egyéneket szóval és tettel, mindig buzdította és előmozdította; ellenben a dologtalanságot, üres szájaskodást, vagy könnyű szerrel való emelkedési hajlamot, főleg pedig az oktalan és hiában való költekezést mindenkiben kárhoztatta és ostorozta, és minden ilyen alkalommal nyilvánította azon hitágazattá vált meggyőződését, hogy a „legrosszabb hazafi, sőt a hazánknak egyenes ellensége az, ki idejét és vagyonát vesztegeti és elpazarolja, mert az által rohamosan segíti elő úgy az egyéni, mint a nemzetközi önállóság megszűntét." Amellett t hogy saját és családi életében is az igénytelen polgári tiszta erkölcsöket, vallásosságot és egyszerűséget haláláig mindenekben megtartotta, fösvénynek vagy túlságos takarékosnak sem mondható, sőt minden tettében fel lehetett ismerni azt, hogy a vagyont és pénzt nem tekintette végcélnak, hanem szerette és becsülte, s igyekezett azt megszerezni, mint elkerülhetetlen eszközt, ahhoz, hogy családjának és magának jólétét megállapíthassa s egyúttal a hazának és társadalomnak hasznos tagja, vagyis anyagi téren is hasznára levő tagja lehessen. Nem mindennapi értelmi képességének egyik szép bizonyítéka volt az is, hogy nemes cselekedeteit mindig legközelebbi körben gyakorolta, és sohasem vágyott azokkal messzebb körbe lépni, sőt gyakran adott kifejezést azon igen alapos nézeteknek, hogy nagy baj az, miszerint legtöbb ember, ahelyett, hogy annyi hasznot tenne, amennyit egyéni állásának többé kevésbé korlátolt köre megenged, - egyszerre mindjárt sokat és nagyot kívánna tenni, mihez pedig csak igen ritkán van meg a kellő képesség s még annál ritkábban a kellő alkalom; és ebből származik aztán a nagy veszteség, mely egyaránt éri az egyént és a hazát, hogy nagy dolgok nem művelhetése miatt, elmarad egyszersmind az apró tevékenység is, és ennek morzsánként nagyra növekedhető áldásai! Cselédjeiről és azok családjairól mindig a legélénkebben gondoskodott, anyagi és erkölcsi rendbentartásukra felügyelt, rendetlenséget, randaságot semmiben sem tűrt; ellenben azok szükségein, mindig.jó szívvel és emberbaráti meleg kebellel segített. Nemcsak, hogy szolgálatot adott az özvegyen és árván maradottaknak, de igen sok árván maradt cselédgyermeket táplált, ruházott és segített emberré tenni. Az 1863-diki ínséges évben pedig, cselédjeiből nem, hogy eleresztett volna egyet is, de ellenkezőleg, még azon felül folytonosan 20-24 idegen, ínséges embert alkalmazott bármiféle, nagyrészben felesleges munkára, és ily módon tartotta őket a legközelebbi aratásig, amikoris kenyeröket már bárhol megkereshették. A legutóbbi népösszeírás, mintegy 1000 lelkét számlált pusztai birtokán és ezek között mintegy 30 olyan gyermeket, kik az. általa még 1860-ban, akkor még bérlő korában állított pusztai iskolában nyerték taníttatásukat. Azóta, hogy e birtokot megvette, teljesen külön iskolát állított, melyben ma is hasonló számú gyermek nyeri, egy alkalmas és ispáni fizetésnek megfelelő javadalommal ellátott állandó tanító általi képeztetést. Cholera betegségbe esvén, halálát bizonyosnak tartotta, s azért is egész önmegadással búcsúzott el családjától és egész életét igazoló szeretettel és gyakorlati előrelátással rendelkezett annak jövőjéről; végszavai azok lévén gyermekeihez, hogy: „szeressék, becsüljék áldott jóságú anyjokat, és szeressék egymást mindig, mint egyetértője testvérek!" - amint ő is minden gyermekét egyenlően szerette, és teljesen egyenlő arányban rendelkezett azok öröksége iránt. Szegénysorsú két
