Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

Minő volt a meghódolt helyeken a magyarság élete? E fontos kérdésre hasztalanul keressük a feleletet régibb történészeink, Istvánfy, Bonfini, Bél és mások műveiben. Maga különben Décsey Sámuel is, kinek „Osmanographiája" igen sok becses adatot tartalmaz, e kérdésre úgy igyekszik megfelelni, hogy az azon korbeli írók hanyagságát és lelküsmeretlenségét vádolja, amiért a közvetlenül előttök lefolyt történelmi és társadalmi jelenségeket műveikben meg nem örökítek. Belállapotokat tüzetesen ismertető egyenes adatokat hiában keresünk a magyarországi török birtokra nézve. Legbecsesebb, leghitelesebb kútfők a hivatalos okmányok, és pedig különösen azon megyéknek egészben vagy legalább részben megmaradt levéltárai, melyeknek kisebb-nagyobb része a török alatt volt; - második rendbeliek azon városaink - s főleg az alföldi nagyobb mezővárosok - mint Cegléd, Kőrös, Kecskemét s a Jászságnak, - legnagyobb részt török nyelven írt, de az akadémia megbízásából már magyarra is lefordított levélgyűjteményei. Ezeknek külön-külön elszórt adatait egybeállítva, megtudunk belőlök annyit, hogy a nemesek, kikből azelőtt a megyei hatóság kitelt, többnyire a be nem hódolt megyékben keresték és találták a hazát, - s a vármegye pusztán maradt házában a szandzsákbég, vagy egy-egy janicsár-aga székelt. Ezek aztán a védtelenül maradt szegény földnépét a legkülönfélébb terhes adókkal nyúzták, harácsolták, mely adók nemcsak pénzből, hanem különféle élelmi- és gazdasági szerekből, árucikkekből, s azon felül terhes kézi- és igás napszámból álltak, melyet ha a szegény nép a telhetetlen zsarnokoknak ki nem szolgáltatott, falvaikat felprédálták s leöldösték vagy rabszolgákúl hurcolták őket. Ily körülmények közt a jobbágyság gyakran pusztán hagyá telkeit, s ment jobb állapotot keresni. Könnyen megmagyarázható ezekből, hogy az Alföldön - s megyénkben is miért van annyi „puszta" nevű hely, melyek a török uralom előtt mind megannyi népes és virágzó helységek voltak. A szultáni rendeletek tilták ugyan a föld népe sanyargatását, így pélául az ezelőtt két évvel, egyletünk titkára Zsilinszky Mihály úr által a budai kamarai levéltárból lemásolt s bemutatott levélből, melyet a szultán 1583. év végén a dúlások és rabló portyázásokkal vádolt gyulai béghez küldött, kitűnik, mily szigorúan írt a szultán, a panaszt előadva, így végezvén levelét: „te néked árul a dologhrul én előttem nagy számadásod vagyon. Hol az én parancsolatom hozzád megyén csak egy óráig, mihelyt az én parancsoltatomat látod, ne késsél, hanem meny végére ki volt ennek (a rablásnak) oka, és azokbul a falubul valami nálad vagyon, vagy Ember, vagy Marha, ez ha másutt vagyon is, megh keressed, és a honnét vettétek, oda bocsássod, csak vött lehellésed sem várván, hanem mingyárast. így tudgyad!" ... Másfelől jó móddal biztatták volna a népet a behódolásra, így a Szolimán által Debrecennek adott menedéklevélben olvashatjuk: „és ha valamely hódolatlan földről, Gyulárul, avagy egyéb városokbul, falukbul, valamely ember az én hódlott földemre avagy akar jönni, akármicsoda rendbéli ember legyen, nagy bízvást jöjjön az én hitemre, mert sem személyébe, sem marhájába meg nem bántják." A török különben még a megyék határszéleit is eltörölte Alföldünk térképéről. Csanád, Csongrád, Békés, Krassó egy része, Szörény, Temes, Torontál, Pozsega, Bács, Pest, Pilis, Solt, Kis- és Nagy-Kunság, Jászság, Heves, Fehérvár, Esztergom,