Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
Eleinte vallásos indokok táplálták nálok a harcivágyat. Céljok volt: minden nemzetet megnyerni, vagy fegyverrel kényszeríteni Mahomed vallásának elfogadására. De később - valamint a szultánok nem gondoltak vele, ha a meghódított népek továbbra is megmaradtak régi vallásuknál, csak adót fizessenek, sőt nem mozlim alattvalót is fogadtak zsoldjokba, - szóval a hódítás céltalanná lett, s csak magáért a hódításért történt, - úgy a hadseregnél is az egyletlen erkölcsi rugó, a vallásos vakbuzgóság elenyészett, anélkül azonban, hogy a fanatismus vadsága és undok vérengzése kiveszett volna. A birodalom maradandóságára távolról sem volt az a gond fordítva, ami terjesztésére, - mert maradandó állam csak az lehet, mely népei szellemi és anyagi szükségeinek kielégítését tűzi ki az állam legfőbb céljául. A hatalmas II. Szolimán első hadjáratától, mellyel Szabácsot és Belgrádot vette be, az ötödikig, amellyel Budát keríté uralma alá, Magyarországnak csak határszélei estek a török hódítás áldozatául. E 20 évi időszak alatt Buda kétszer volt a szultán birtokában, ki azonban néhány napi birtokás után, mind kétszer visszabocsátá azt szövetségese, Zápolya magyar király kezei közé. Csak János király halála után hitte elérkezettnek az időt, hogy az országnak egy nevezetes részét a fővárossal együtt birodalmához csatolja. A véletlen találkozásából - ez éppen a mohácsi csata 15-ik évfodulóján, 1541. augusztus 29-én történt, - s ettől kezdve számíthatjuk a török uralkodást Magyarországon. A 16-ik század második fele az ozmán hódítás korszaka, - erőszakoskodás, rablás, zsarnokság kíséretében. Az 1541-52. közti időszakban lőn végrehajtva a Duna-Tisza közének, s a dunántúli vidék egy részének behódoltatása. Buda elfoglalását 1542-ben Szegedé, 1552-ben Szolnoké követte. Ez utóbbi évben Temesvár elfoglalásával már lehetővé lett magyar földön a második basaságot is felállítani, s e tized alatt a behódoltatással a rendezés is végbe ment. Esztergom, Pécs, Nógrád, Hatvan, Simontornya, Székesfehérvár, Szécsény, Fülek, Veszprém, Szolnok, Tata, Szigetvár, Gyula s több más kisebb várak egymás után estek el. Mihelyt a török valamely területet elfoglalt, az egészet kiosztotta katonái közt, mint tulajdonát, nem tekintve az előbbeni birtokos jogaira. Ezen birtoklás egészen katonai természetű volt. Mutatják ezt magok az elnevezések is. A kiosztott birtokot kilidzs-nek, vagy kard-nak hittak, magát a hűbérest pedig szipah-nak, vagy lovas katonának, mivel eleintén kivált csak lovasoknak osztattak ki ilyen birtokok; a kerületi parancsnokot szandzsák bég-nek vagy zászló fejelem-nek nevezték, és kerületét, mely számos kilidzs vagy kardbirtokot foglalt magában, szandzsák-nak vagy zászló-nak. A szultán a meghódított részből igen sokat a császári magánkincstár részére tartott fenn, s az ily birtokot khász-nak vagy belső birtok-nak nevezték. Ilyen volt az alföldi városok nagy része, mint: Kecskemét, Nagy-Kőrös, Cegléd, Jászberény, Mező-Túr, Hód-Mező-Vásárhely, megyénkben Ványa. - Az ily császári birtokbeli lakosságnak állapota mégis tűrhetőbb volt, mint melyek szipahik közt osztottak ki, - mert a khászban annyira-amennyire fennhagyatott a tulajdonjog, a lakosok nem voltak annyi zaklatásnak kitéve, s nem függtek a szipahik zsarnoki önkényétől. Az elfoglalt vidékek, s általán az országnak a török uralom alatti része hódoltságnak neveztetett.
