Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

get is felkereste, s ott Luther és Melanchtonnak tanítványai sorában állt. Később békési papi állását újból elfoglalta, oly buzgóságot fejte ki tisztében, hogy a ref ormationak a megye akkori előkelő birtokos nemesei közül is többeket megnyert. Ozorait aztán többen is követték az új hit terjesztésében, még pedig oly sikerrel, hogy a 16-ik század közepén már csaknem az egész megye protestáns volt. 1553-ban Szegedi Kis István egyháza és korának nagyhírű prédikátora lőn békési pap, és elődjeinek a reformatió terjesztésének buzgó követője, - kinek életrajza és működéséről egyébiránt nagytiszteletű Haan Lajos egyleti alelnök úr lesz szíves ez alkalommal értekezni. Az 1567-ben Debrecenben tartott zsinat alkalmával, a békési pap, Szegedi Lő­rinc is aláírta nevét az akkor bevett helvética confessiónak, s ettől kezdve, vagy ta­lán már valamivel előbb is, a békési ecclesia már Kálvin és Zwingli értelmét követ­te. Megyénk akkori két nevezetes tanintézete, um. a gyulai nagyhírű főiskola, s a békési gimnázium, szintén protestáns vezetés alatt állott. Megemlíthetjük még e korból, mint Békés egyháztörténelmének egyik je­lentőségteljes eseményét, hogy 1570 körül nevezetes szóvita tartatott Békésen a sociniánusok ellen. Valamint az egész Békés megye, úgy Békés városa történetében is, mintegy jobb idők alapkövének letétele, s jóléte és előadásának kezdetéül tekinthetjük azon eseményt, midőn Békés vármegye - nagykiterjedésű más birtokok, s a többi közt Békés városával, Békés megye főispáni méltósága s később bárói címmel együtt, 1723-ik évben Harruckern János György birtokába jutott, - a haza érdekei, s különösen a török háború idején, a császári kincstár javára hozott nagymérvű anyagi áldozatai és hű szolgálatai jutalmául. Harruckern igyekezete, a helyzetnek megfelelő tapintatos eljárása, eszélyessége és humánus gondolkozása tették lehetővé, hogy a századok viharos eseményei, török tatár dúlások, rendetlen belviszonyok folytán elnéptelenedett, s erkölcsileg mint vagyonilag tönkretett, alásüllyedt megye romjaiból kikelve, az újjá alkotás nagy és nehéz munkáját megkezdhette. - Áldott legyen a derék főúr emlékezete e ma már oly boldog megye lakói közt mindenkoron! 1775-ben báró Harruckern Ferencben kihalván a család férfiága, az egész birtok a leányára, vagyis báró Harruckern Cecíliára, s ennek báró Wenckheim József­Ágostontól származó gyermekeire, vagyis a Wenckheim családra szállott. Ez ősrégi família a szent István király korában hazánkba költözött Hund család törzséből származott, - s Frankóniának Wenk nevezetű helyében székelt, honnét nevét is kölcsönzé. A grófi címet 1802-ben nyerte a család egyik ága, a nevezett báró Wenckheim József-Ágostonnak József nevű fia személyében, a harctéren kitüntetett vitézsége és érdemei elismeréséül; ennek báró Gruber Terézia nejétől két gyermeke született, ú. m. Ferenc és József-Antal, - kik atyjuk halála után a roppant nagy terjedelmű uradalmon megosztozva, más birtokokkal együtt Békés is, mint akkor még jobbágy város, gróf Wenckheim József Antal birtokába jutott; - s a boldog emlékezetű grófnak 1852-ik év december 28-án bekövetkezett halála után, minden javait harmadik házasságából született egyetlen gyermeke, Békésnek mai legelső nagybir-

Next

/
Oldalképek
Tartalom