Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

ember mellé helyezé azért, hogy a szorgalom és takarékosság követésre méltó legszebb példáját mutassa be az embernek arra nézve: hogy kell munkálkodni s hogy kell takarékoskodni. Innét van, hogy ezen kisded rovar iránt az emberiség mindig különös érdeklődéssel viseltetett, termékeit különféle élelmiszerek készítésére használta, mint például: mézeskalács, italoknál mézbor, mézecet, gyógyszerek, mell- és légbajokban a legjobb sikerrel alkalmazható, sokan cukor helyett kávéban és theában élvezettel használják. Iparcikkekre: gyertya, szappan, festék előállításánál értékesítik. Sweiczban nem szolgáltatik fel soha reggelire kávé méz nélkül; de nem is lehet jobb, nemesebb édesség a méznél, melyet a legszebb virágok kelyhéből a méh gyűjt össze gondos ápolójának. A cultura haladásával mindig fejlettebb, terjedtebb, okszerűbb lett a méhtenyésztés. Hazánkban napról-napra több tért foglal el. Békés megyében a méhészet hetedfél százados múlttal dicsekedhetik, így Knauz „Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. Strigonii." 1874. év I. kötet 95. lapon idéz egy 1238-ik évről kelt okmányt, melyben II. (vak) Béla atyja, Álmos által alapíttatott dömösi prépostságot birtokaiban megerősíti, s melyben az áll, hogy a nevezett prépostságnak Dobozon (a Körös mellett) 70 sertés és 60 méhkasa s névszerint megnevezett méhésze is volt, mivel a király a prépostságot a királyi jószágokból adományozta és mindennemű szükségekkel és szolgákkal ugyanazon javakból látta el. Doboz is már 1075-ben ilyen királyi jószág lévén kitűnik, hogy a királynak Dobozon nemcsak sertései, hanem méhkasai is voltak, melyekből a dömösi prépostságnak 60-at ajándékozott, melléjök méhészt is adott. Kitűnik továbbá az, hogy a méhészet már akkor a gazdaság egy, mégpedig jövedelmező ágának tekintetett; mindezekből világosan látható, hogy a méhészet Békés megyében hetedfél század előtt virágzott. Minthogy pedig előbbi oklevélben sehol sem tétetik szó a méhtenyésztésről, a Békés megyei Dobozt kell Magyarország azon helyének mondanunk, hol az első történetileg, oklevelileg ismert méhészet létezett. Újabb időben, midőn a halhatatlan emlékű Dzierzon okszerű méhészeti módszere nálunk is meghonosult, a méhtenyésztők előharcosai közt találjuk ismét Békés megyét. Már az 1873-ik év október l-jén kiállítást rendezett a vármegyeházi kertben. Ezen kiállításon értekezletet is tartottak jeles szakavatott méhészek, mint: Merkel Alajos, Grand Miklós, Gobóczky Károly, Brózik Károly, Zih Károly tanító urak. 1876. július 19-én a méhészek magyarországi szakférfiai kérésem és meghívásom folytán gyűltek egybe Békés-Gyulán a r. kath. plébánián értekezletre, közöttük az 1882. évben elhalt főtisztelendő Paulik Gábor tótmegyeri lelkész, az ország legtudósabb, legszenvedélyesebb méhésze, ki a külföldi kiállításokon is dicsőséget szerzett értekezlete és kiállítmánya által a magyar névnek és méhészetnek, kinek az országban legkiterjedtebb méhészete volt a világ minden részéből egybegyűjtött kaptárak, méhekkel s minden néven nevezendő eszközökkel felszerelve, ki ezen méhészetből 1000-2000 frt hasznot húzott évenkint. E férfiú gyakorlati és tudományos értekezéseit velem együtt élvezettel hallgatták Grand Miklós, Brózik Károly, Széchényi Lajos, Szkelezsán Vincze, Petrovics János, Herbert Alajos, Bandhauer György, Vilim János, Niedermayer Antal, Racskó György, Pongrácz Rókus stb. stb. tekintélyes gyakorlati méhészekkel többen, bizton hiszem, hogy jelen volt jeles méhészeinknek megmaradt emlékükben azon