Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

esetleg inkább Pozsonyban óhajtaná létesíteni, ahol a szerzet virágzó főgymnasi­umát 1850-ben kénytelen volt a germanizáló elemnek átengedni. Ami ezt illeti, erre nézve szabad legyen már e helyt annyit megjegyeznünk, hogy Pozsonyban úgy is áll fenn jelenleg virágzó főiskola, s ott, a magyarosodás ügyének ezáltal való előmozdítását, a magas kormányak módjában áll folyvást figyelemmel kísérni és ellenőrizni, és így Pozsonyban egy másik - paralell irányú - főgymnasium felál­lítására, az országos nevelésügy érdekeinek kellő figyelembevétele s elfogadható indokok által támogatott célszerűségi szempontból szükség nincsen, annyival inkább, mivel maga Pozsony városa is nem ez irányban, hanem a 3-ik magyar egyetemnek ottlétesítése iránt fejt ki nagy tevékenységet, - míg ellenben Békés megyében, a hazafias, magyar szellemű és nagy tudományú Benedek-rend vezetésére bízott főgymnasium, mind a középfokú nevelés, mind az általános közművelődés, mind a magyarosodás ügyének előmozdítása céljából, fölötte kívánatos volna s nevezetes kulturális tényezőként szerepelhetne. Ez eszme megvalósítása érdekében, mint magánegyén, már eddig is minden lehetőt elkövettem, s az intéző körök és személyek előtt, a tárgy fontosságához méltólag ismertetve, megvilágítva és ajánlva van; - hogy azonban a megindult mozgalomnak annál nagyobb erkölcsi súlya, tekintélye és hatása legyen, bátorko­dom mély tisztelettel indítványozni, miszerint: Békés megye tekintetes közgyűlése, mint erkölcsi testület, vegye kezébe az ügyet, s tegye meg a további lépéseket; azaz: intézzen a megye feliratot úgy a nagyméltóságú miniszterelnök úrhoz, a nagyméltóságú vallás és közoktatási mi­niszter úrhoz, úgyszintén a pannonhalmi főapát útján a Benedek-rendhez, kérelmez­vén, hogy a telki apátság birtoklása fejében a Benedek-rend által felállítandó főgymnasium Békés megyében, a megye fő és székvárosában: Gyulán létesíttessék; egyidejűleg keresse és kérje meg a megye, a Békés megyei országgyűlési képviselő urakat, hogy a megyének ezen kérelmét pártolni, és saját részökről is a tőlök kitelhető minden módon elősegíteni méltóztassanak. A tekintetes megyebizottsági közgyűlés ezt annyival inkább is hivatva van megtenni, mivel ezáltal a megyére soha semmiféle közteher hárulni nem fog, mert a főgymnasium - bárhol létesíttetnék is - a telki apátság jövedelméből fogna a Benedek-rend által fenntartatni; még ha a megye kérelme, az illetékes helyeken meghallgattatnék, s a főgymnasiumot megnyerhetnénk, ennek rendkívüli hordere­jét és hasznát bizonyítgatni szinte fölösleges. Annálfogva ezen indítványomat a tekintetes közgyűlés hathatós pártfogásába ajánlva, hazafias tisztelettel maradok B[ékés] Gyulán, 1881. május hó 12-én. A tekintetes megyebizottsági közgyűlésnek alázatos szolgája Göndöcs Benedek s. k. apát és lelkész megyebizottsági tag Ötoldalas, kézzel írott eredeti tisztázat - BML Békés vármegye Törvényhatósági Bizott­ságának ir. b. (Közgyűlési iratok 175. bgy/1882.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom