Szatmári Imre - Gerelyes Ibolya: Tanulmányok a gyulai vár és uradalma történetéhez – Gyulai füzetek 8. (Gyula, 1996)

Török építkezések Gyulán (1566—1695) - I. Gyula városa a török korban

Gerelyes Ibolya: Török építkezések Gyulán 3. ábra. 2. kutatóárok: felülnézet, valamint A-A, B-B metszelek. A 2. sz. kutatóárokban a talált téglafal alapozás ÉK-i, külső oldalához csatlakozva, azzal teljesen egybeépítve, négyzethálós alakban egymásra fektetett, öt rétegű gerendarács-szerkezetet bontottunk ki. Ez a szerkezet a mai felszíntói mérve 150-160 cm mélységtől kezdett bontakozni. A legfelső kibontható gerendasor a dzsámi DNy-i falára merőlegesen haladt, a következő a fallal párhuzamosan, az ezeket követő sorok pedig ugyanebben a rendszerben váltották egymást. A gerendák szélessége 25-40 cm között változott. A gerendák mellett, valamint az egyes gerendaszintek között egymás mellé, illetve egymásra szabályosan lerakott, habarcsba ágyazott termésköveket figyelhettünk meg. A terméskövek között a habarcsba ágyazott gerendák csak kis részben maradtak épen, a legtöbb esetben csak korhadékukat találtuk meg, de méretüket és formájukat a habarcs megőrizte. A felülről számolva 4. gerenda-réteg alját a mai felszíntől mérve 250 cm mélységben bontottuk ki. Alatta 14 cm-re még egy, a dzsámi falára merőleges gerendasor mutatkozott, ezt azonban a feltörő talajvíz miatt kibontani már nem tudtuk (2­3. ábra, XXV. tábla 1-2. képek). E rácsszerkezet folytatását találtuk meg a 3. sz. kutatóárokban (2. ábra). A 2. sz. kutatóárokban, a rácsszerkezet lezárásaként egy ­109

Next

/
Oldalképek
Tartalom