Szatmári Imre - Gerelyes Ibolya: Tanulmányok a gyulai vár és uradalma történetéhez – Gyulai füzetek 8. (Gyula, 1996)

Török építkezések Gyulán (1566—1695) - I. Gyula városa a török korban

Gerelyes Ibolya: Török építkezések Gyulán Az ásatás eredményeként meghatározhattuk a külső váron belül a dzsámi pontos helyét és nagyságát (1-2. ábra). Feltehetően a város újjáépítése során jelentkező nagy építőanyag szükséglettel magyarázható, hogy a dzsámi falainak nagy részét az alapozásig, egyes helyeken az alapozás legalsó szakaszáig elbontották. Ennek következtében az ásatás során majdnem kizárólag csak az alapozásra vonatkozó megfigyeléseket tehettünk. Az alapozás alját a mai felszíntől mérve 240-260 cm között találtuk meg, az egyes falszakaszokat azonban a XVIII. század közepén különböző mélységig bontották vissza. A dzsámi alapozásának alsó része mindenütt téglából épült. Ugyanakkor jól megfigyelhető volt, hogy egy bizonyos szinten kívül-belül kősor szegélyezte. A belső szegélyező kősor maradványát a dzsámi DK-i oldalán sikerült feltárnunk. A 20. kutatóárokban ugyanis a 120 cm széles, az alapba beépített gerendákkal is megerősített téglafal belső oldalán szabályosan rakott kosort bontottunk ki (XXIV. tábla 1. kép). A téglafal alapozást kívülről szegélyező kosort egy viszonylag hosszabb szakaszon, a dzsámi ÉK-i oldalának feltárása során, a 16., 17., 18. sz. kutatóárkokban találtuk meg. Ezen a részen ugyancsak téglából készült, 120 cm széles fal-alapozás külső oldalán nagyméretű terméskövek alkotta sor húzódott (2. ábra, XXIV. tábla 2. kép). A két terméskősor réteg között töredékes, szabálytalanul beomlott téglákat bontottunk ki. Valószínű, hogy a terméskősorok mellett vízszintesen megerősítő gerenda feküdt, melynek elkorhadása után dőlt be a téglasor. A DK-i oldalhoz hasonlóan az épület ÉK-i falának alapozásába is megerősítő gerendákat építettek be. Erre utalt, hogy a téglafal alapozásában 20 cm széles, KNy-i irányú gerendafészket bontottunk ki, belsejében beomlott tégladarabokkal és habarcs-maradványokkal. A 16., 17., 18. és 20. sz. kutatóárkok jól mutatták, hogy 1754-ben az épületet alapfalának legalsó rétegéig elbontották. A dzsámi ÉK-i oldalához tartozott az a kis téglafal alapozás maradványa is, melyet a 15. kutatóárokban találtunk meg (2. ábra). Szélessége nem volt mérhető, mivel csak egy részét tudtuk feltárni. A metszetfalak tanúsága szerint körülötte csaknem a teljes földet megforgatták 1958-ban, a szenny vízderítő építésekor. Az ásatás során a derítő betontömbjére is rábontottunk a 2/b és 4/b kutatóárkokban. E kutatóárkok folytatásában viszont megtaláltuk a keresett épület harmadik, ÉNy-i oldalát. A 2/a kutatóárokban az előzőekhez hasonlóan nagyobb részt csak a kiszedett fal alapozásának téglából készült legalsó szakasza maradt meg. Egy kisebb szakaszon itt is megfigyelhető volt, hogy a fal erősítése céljából annak alapozásába fagerendákat építettek be (XXIV. tábla 3. kép). Az l/a kutatóárokban az épület ÉNy-i felmenő falának kis részletét is megtaláltuk (XXIV. tábla 4. kép). Az épület negyedik, DNy-i oldala, illetve annak alapozása a 2. sz. kutatóárokban került elő. Ezen a részen egy 106 cm széles' felül nagyméretű terméskövekből, majd agyagrétegből, ez alatt pedig hat sorban lerakott téglákból álló alapfalat bontottunk ki (2. ábra, XXV. tábla 1. kép). E fal folytatását a mellette húzott 5. sz. kutatóárokban nem találtuk meg. Itt mái* csak a kiszedett alapozás törmelékét sikerült feltárnunk. Az eddig elmondottakat' összegezve megállapíthatjuk tehát, hogy a keresett épület minden oldalának - pontosabban azok alapozásának sikerült egy-egy részletét, az ÉK-i oldalon pedig egy hosszabb szakaszát feltárnunk. Ezen adatok alapján feltételesen kiszerkeszthető a dzsámi alaprajza. Ezek szerint az épület - a XVIII. századi ábrázolásoknak megfelelően - téglalap alaprajzú, hossza 21,5 méter, szélessége pedig 12,5 méter volt. Az általunk feltárt fal-alapok, valamint a szennyvíz derítő helyét a Bálint Alajos által megadott adatokkal összevetve valószínűsíthetjük, hogy 1958-ban, a szennyvíz derítő építésekor a dzsámi ÉK-i sarkát bontották el. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom