Szatmári Imre - Gerelyes Ibolya: Tanulmányok a gyulai vár és uradalma történetéhez – Gyulai füzetek 8. (Gyula, 1996)
Bevezetés
A várudvar ÉNy-i sarkában a várfallal szerves kötésben 10 x 11,5 m alapterületű háromszintes épület állt ebben a periódusban. A várfal belső oldalán pedig ugyancsak fafolyosó haladt körbe, melyet a falba épített gyámkövek tartottak. A várnak a délnyugati falon is megvolt a ma is használatos kapuja. Vele egyidőben épült a külső várfal is, melyet az ásatás során bontottak ki a törmelék alól. Ez 6 méterre húzódik a belső falon kívül, átlagos vastagsága 1 m. A várfal rövidebb oldalaira egy-egy négyszögű bástyát, kifelé szűkülő lőrésekkel, és két kisebb támpillért is építettek az első periódusban. Ezekre, illetve a későbbi eléfalazásokra a fal kifelé dőlése miatt volt szükség. A külső várfalnak 60 cm-es mellvédje volt, és belső oldalán gerendákra épített védőfolyosó haladt körbe. Az ásató Parádi Nándor véleménye szerint ezzel a várral nem elsősorban főúri lakhelyet, hanem birtokközpontot alakítottak ki. A XV. század 40-es éveire tehető a gyulai vár építésének második korszaka. 1445ben szentelték fel a várkápolnát, mely a toronytól DNy-ra állt, és a későbbi többszöri átépítések eredményeként csak néhány eredeti részlet maradt meg belőle. Ugyanebben a periódusban, noha több szakaszban történt a várudvar beépítése. Ez a várkápolna mellett kezdődött és a nyugati saroképületig egyhuzamban megtörtént. A nyugati saroképületet lebontották, illetve falait az új épületrészekhez használták fel. Utána kisebb megszakításokkal az ENy-i oldal következett. Az északi sarok középkori épületei elpusztultak, itt újkori épületek állnak most. Ezzel egyidejűleg a várfal koronáját egységes magasságúra felfalazták és pártázatos védőfolyosóval látták el. Ebben a szakaszban erősítették meg a külső várfalakat is a négy sarkán, illetve a két hosszanti oldalon egy-egy ötszögű bástyával. Mindezek az építkezések Parádi N. szerint azzal hozhatók összefüggésbe, hogy 1444-től a Maróthi család Gyulán lakott. A következő építési szakaszt Parádi N. Corvin Jánosnak tulajdonítja, aki 1482-től volt a vár ura. Eszerint a századfordulón épült volna meg a torony és a keleti sarok közötti dongaboltozatos helyiség, és ezzel fejeződött be a várudvar teljes körbeépítése. Az emeleti helyiségek megközelítése a támpillérekbe vágott csúcsíves nyílásokon át vezető fafolyosón történhetett. Parádi N. szerint ebben a szakaszban épült a külső várfal nyugati sarkára a ma is látható kerek rondella, melynek előképe a budai vár vízi rondellája lehetett. Az építkezéseket az is indokolja, hogy Corvin János sokat tartózkodott ebben az időben Gyulán. Gyakorlatilag ez a szakasz jelenti az utolsó olyan építkezést a jelenleg is álló várépületeken, mely jelentős átalakítást eredményezett. 1510 után, amikor a gyulai uradalom Brandenburgi György kezére került, már csak kisebb átalakítások folytak a belső várban, megkezdődött viszont a külső vár bővítése és megerősítése. 1528-29-ben új árkot ástak körülötte, és ekkor már az elővár (huszárvár) egy része is készen volt. 1529-ben kellett a belső vár keleti sarkát a két, ma is látható támpillérrel megerősíteni. Ezután 1552-ig nem történt jelentős építkezés, 1554-től azonban Mágóchy Gáspár sokat épített a váron, sajnos nem tudjuk pontosan, hogy mit, de valószínűleg a külső palánkvár építését kezdte el. Erre utalnak a későbbi adatok is, melyek szerint a palánkvár és az árok 1561-ig elkészült. Paolo Mirandola olasz hadmérnök rajzán ugyanis már készen áll az új külső vár a huszárvárral együtt, sarkain óolasz rendszerű bástyákkal. Az 1562-ben készült Mirandola-féle alaprajz szerint a középkori külső vár ebben az időben már ugyancsak főleg földfalakból állt. A külső vár szerkezete a korszak palánk várainak jellegzetes építési technikáját követte: döngölt agyagba vert kettős cölöpsor közötti területet földdel töltötték fel. Az így kialakított várfal 9 m széles és ugyanilyen magas volt, a külső oldalán ásott várárok szélessége pedig 18 m. Az ásatások során nem találtak bizonyítékot török kori építkezésekre, hacsak a javításokat (pl. a belső vár északkeleti falán) nem számítjuk ide. Pedig bizonyára történtek ilyenek, hiszen a dzsámi léte is erre utal. A török távozása (1695), illetve a Rákóczi-szabadságharc után a vár hadászati jellege megszűnt, és birtokközpont, illetve főúri kastély maradt. Az építkezések, bontások mind ennek a funkciónak lettek alárendelve, és csak a középkori belső vár főfalait, valamint az ÉNy-i rondellát kímélték meg. 6
