Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

III. fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején

etnikai és vallási tagolódásának, ami tükröződött már az 1567-es és az 1579-es defterekben is; a mohamedánok a külsővárban és a közeli, sáncokkal erődített szigeteken, míg a keresztyének innen távolabb, kevésbé védett negyedekben laktak, semmi egyebet nem árul el a templomokról Evlia cselebi.

14 Alább látni fogjuk, nemhogy a városban, a közelebbi és távolabbi környéken sincs nyoma az egész 17. században más magyar egyháznak, csak a reformátusnak. Mégis majdnem bizonytalanság nélkül csupán egyetlen adat támogatja, hogy e templomok egyike református lehetett. Debreczeni Ember Pál a hódoltság végére eső időben említi Gyulát, mint ahol református eklézsiának kellett lenni. Mindjárt meggondolkodtató, hogy Temesvárral együtt egyik egyházmegyéhez sem sorolja. Erre a kérdésre alább visszatérünk.

15 Scherer írja, hogy „Gyulán még l659-ben is lakott egy református pap, de később törökké lett". Utánanézve adatának, kiderült, hogy a hitehagyott valóban Gyulán élt, ám hogy korábban is ott lakott, ott paposkodott volna és ott lett törökké, nem tudható. Ez a pap l658/59-ben kétszer szerepel az erdélyi főemberek levelezésében s csupán a tiszántúli református környezetből sejthetjük, nem bizonyíthatjuk valamikori reformátusságát. Minden jel szerint török szolgálatban állt, de kémkedett az erdélyiek javára, és azért kegyelmet remélt a renegátság súlyos vétkére.

16 A tiszántúli egyházkerület legkorábbról fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyvét a múlt század harmincas éveiben átvizsgáló Kis Bálint két gyulai lelkész nevét vélte fölfedezni. Az egyik Szalacsi András, kinek fegyelmi ügyével az l650-es években többször foglalkoztak, kétséget kizáróan szőlősgyulai pap volt. A másikat, Szőnyi Istvánt 1673-ban a diószegi zsinat rendelte Gyulára, de nem tudjuk, melyikre. Erősíti városunkba kerülésének föltevését, hogy ugyanakkor jöttek prédikátornak a környékre több helységbe is, Békésre, a közeli, azóta elpusztult Dánfokra, Pülyre (Pél, ma román falu és a várossal délkeleten határos), és Kisjenőre. Kérdés az is, hogy „Stephanus Szönyi" azonos-e Szőnyi Nagy István tudós prédikátorral, akit 167l-ben űzött el FelsőMagyarországról az ellenreformáció, és hosszabb ideig keresett magának parókiát. Egy darabig a „bujdosók" papja is volt. Más hasonló nevű kortárs ugyanis nincs a debreceni kollégiumba iratkozottak között. Átvizsgálva a jegyzőkönyvet még két gyulainak gyanítható lelkészt találtunk, Dobolyi 14 Evlia cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Ford. és jegyzetekkel kísérte Karácson Imre. Bp., 1908. 227-229- Török-magyarkori történelmi emlékek. Török történetírók IV.; Hegyi Klára i. m. 158-168. 15 Debreczeni Ember Pál i. m. 639-; Rácz Károly i. m. 192. Rácz ugyanitt Kocsi Csergő Bálint l677-es adatára hivatkozik, mely szerint Gyula a „Sármellyéki" egyházmegye része, ami ugyancsak a zarándit jelentette volna. 16 Scherer I. 237.; II. Rákóczi György levelei Rhédey Ferenchez. Közli: Szilágyi Sándor. Történelmi Tár 1892. 112.; Gergely Sámuel szerk.: Teleki Mihály levelezése I. Bp., 1906. 191.