Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

dosításokkal modernizáltatta a százévesnél öregebb parókiát, mely így elvesztette eredeti jellegét. Három fontos új létesítménnyel is gazdagodott az egyház. Az új temető ravatalozóját (1937) a városi közegészségügyi előírásoknak megfelelve, jórészt az adóbevételi többletből építették.

22 Az egyházközségi pénztár megterheltségét ismerve, nem csodálkozunk azon, hogy az ezután hamar következő újabb beruházás tervétől a presbitérium húzódozott, csak külső, szinte kényszerítő körülményeknek engedve egyezett bele. Nem lévén egyre élénkülő működésük számára megfelelő helyiség, egy református kultúrház tervével az egyház körül kialakult egyesületek, elsősorban a nőegylet, állottak elő (1938). A költségek nagyobb részét magánszemélyek és vármegyei szervek adományaival kiegészítve, ők gyűjtötték össze, ehhez kellett az egyháznak ismét bankkölcsönt fölvennie.

23 A harmadik épület, a „Laura Református Gyermek Otthon" Marossy Aranka nyugalmazott polgári iskolai igazgatónő, nőegyleti elnökasszony édesanyja emlékére tett alapítványából létesült (1939). Azzal, hogy a többnyire agrárszegénység által lakott külső negyedben, Máriafalván napközi otthont és istentiszteleti helyet rendeztek be, ugyancsak régi tervet valósítottak meg.

24 Marossy Aranka 2500 pengős adománya volt a korszak legértékesebb alapítványa. A harang mellett még három kisholdnyi föld ajándékozása képezett nagyobb tételt (1938). Egyébként, mint a költségvetést bemutató mintánál láttuk, az egyházi alapítványok csekély értéket képviseltek. Az első világháború előtt gyakorolt, a saját alapítványokat fölélő pénzügyi politikát az alacsony összeg miatt egy ideig nem lehetett folytatni. A templomrenoválásnál említett eset kivételével nem is próbálkoztak vele. A pengő bevezetésekor a jelentéktelenebbek összevonása után megmaradt tizennyolc alap és alapítvány értéke mindössze 650 pengőre rúgott. Újabb alapítványtevők és az elhaltak hozzátartozói igyekeztek ugyan újakat létrehozni és a meglévőket megerősíteni, de minden esetben kicsiny összeggel. 1940. január l-jén 32 alapítványnak és alapnak csupán 5096 pengő tőkéje volt, belevéve az egyház által még nem törlesztett részeket is. A húsz évvel korábbi eset megismétlődött, ezt a tartozást is az infláció „törölte". Mivel a pénzt nem fektették értékálló dolgokba, utolsó említésük 1948. február 26-án kelt: „Alapokról számadás nincsen, minthogy azok teljesen értéktelenné váltak..."

25 A polgári korszak mindkét részére visszatekintve, megállapítható, hogy a gyulai egyház történetét végigkísérte az anyagi szegénység. Annak magyarázata, hogy az egyházközség gazdasági szervezete mégsem ment csődbe, legvalószínűbben abban kereshető, hogy a hívek adakozási képessége a "Jkv. VI. 401. "Jkv. VI. 397., 417., 420-423-, 438., 451. 24 Jkv. VI. 468-469- Az épület a Kölcsey u. 8. sz. alatt áll. "Jkv. V. 662., 766., 928., 931-, 949-; VI. 209., 288., 451.; VII. 19.; VIII. 3- TtREL I. 1. t. 3- d.