Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

Harsányi Pál Gyulára kerülése kezdetben jóval egyszerűbbnek látszott, hiszen a presbitérium Pallmann lemondása után két héttel egyhangúlag meghívta. Ezzel részint egyértelműen biztosítani akarták, hogy a megyében politikai tekintélynek örvendő lelkész kerüljön Gyulára, részint „a lelkészválasztással járó pártoskodás és minden, az egyház békéjét veszélyeztető széthúzás gondos elkerülése végett" döntöttek így. Harsányi ugyanezt kívánta, úgyannyira, hogy amikor a gyülekezet csak 250:100 arányban szavazta meg, és 44-en meg is fellebbezték az eredményt, fél évig nem foglalta el állását, amíg különböző ösztönzésekre mindenki visszavonta a fellebbezést. Az az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy mindkét választáskor a kisebbségben maradtak jó része a gyülekezet nem paraszti tagjai közül került ki. Igaz, az ellentétből ezúttal már nem vált társadalmi különbségeket hangsúlyozó összeütközés. Ám a „pártosodás" jellege tagadhatatlan.

6 Két előző fejezetünk szerkezetéhez igazodva, ezúttal is a presbitérium munkáját vesszük először szemügyre. Az 1881 után elült szervezeti viták nem újultak föl. A presbitérium jog- és feladatköre a törvényekhez képest nem változott, ennek megfelelően irányította a választásokat, ám az 1920-as években nyilvánvalóvá vált, hogy súlya módosul az egyházközség életében. 1925 végén a részlegesen megújított testületet üdvözölve, Pallmann programot hirdetett: a presbitérium feladata nem csak abban merül ki, hogy „anyagi dolgokkal vesződjünk..., éppen olyan fontos, hogy lelki dolgokkal is foglalkozzunk." Közeli tennivalóknak jelölte meg a templomrenoválást, tanácsterem létesítését és az iskolahálózat bővítését, de mindezeknél lényegesebbnek mondta a teljes konfirmáitságot, minden házasság egyházi megáldását, a rendszeres templombajárást és az úrvacsorázást, „mindenekelőtt a családi otthonok bibliai szellemmel megtöltését".

7 A felszólításban az volt a különös, hogy amit sürgetett, az papíron mindig is a presbiterek kötelességei között állott. A kérdés most úgy vetődött föl, vajon fogják-e mindnyájan ismét gyakorolni vagy sem. Mielőtt közelebbről megismerkedünk azzal, mi teljesült mindebből, tekintsük át a presbitérium egyetlen, a XIX. századi állapotokhoz képest változatlan tevékenységi területét, az egyház anyagi életét! Korszakunktól alkalmanként részletes és teljes költségvetések és számadások maradtak fenn. Habár változatlanul tehetősebb gazdacsaládokból kerültek ki a kurátorok, tehát nem voltak szakképzettek, szabálytalanságok vagy visszaélések egyáltalán nem fordultak elő. Nagyon körülményes követni teljes pontossággal éves összehasonlításban a számvitelt, mert az infláció miatt az összegek gyorsan változtak, a pénz megszilárdulása után pedig hol éves, hol féléves, hol keresztféléves «Jkv. VI. 118-120., 130., 138-139-, 157., I6l-l62.

; TtREL I. 29. i. 60. d. 7 Jkv. V. 878.; Egyházi Élet 1927/3- sz.