Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

A korszerűsítés szükségét megértve, 1842-ben a presbitérium megbízta Tormássy Jánost, készítsen részletes reformjavaslatot. Tormássy hat fejezetből álló igényes munkát szerkesztett mindkét iskola számára. A fiúknál 4x2, a lányoknál 3x2 félévvel számolt. A fiúk tananyagában a vallás- és erkölcstan mellett nagy szerepet kaptak a természettudományos és a történelmi ismeretek, a lányoknál nagyjából megmaradt a korábbi arány. A rendtartási részben külön kitért a tanítókra, hiánytalan öltözetet és tanteremben dohányzási tilalmat követelve. Emberbaráti nézeteit tükrözi a testi fenyíték mérséklésének ajánlása, bizonyára emlékezett, hogy annak idején Kekk rektor őt is pofozta, helyette lelki ráhatásokat, a szorgalom és az adottságok mérlegelését vélte fontosnak. Állandó tanfelügyeletet és a szegény sorsú gyermekek segélyezését sürgette.

54 A presbitérium elfogadta a tervezetet. A sikere olyan nagy volt, hogy két esztendő múltán Tormássyt ötödmagával az egész egyházmegye tanügyének értékelésével bízták meg, amit nagy terjedelemben el is készítettek. Mutatkozott-e javulás a gyulai református iskolákban vagy sem? Nem tudjuk, kinek higgyünk. A következő esztendőben Körösi János káplán a legnagyobb korabeli protestáns sajtónyilvánosság előtt számolt be az eredményről. Három év múlva viszont Tormássy János hívta fel a presbiterek figyelmét, hogy a megyei közgyűlés sürgeti a színvonalemelést. Ő maga mint iskolafelügyelő épp a tandíjat nem fizető szülők dolgával volt kénytelen foglalkozni.

55 A buzgóság és az áldozatkészség megnyilvánulását, illetőleg lanyhaságát tekintve, az egyházközség anyagi fenntartásán is mérhetjük a vallásos élet elevenségét. Korszakunkban a gyulai egyház jövedelmei négy fő forrásból származtak: 1. Földingatlanból, amit földesúr engedett át; 2. Pénzben és terményben fizetendő párbérből, azaz kötelező jellegű egyházi adóból; 3. Stólából, azaz abból a díjból, amit keresztelő, esketés és temetés után a lelkész és a kántor kapott, de ide tartozott közvetlenül a pénztárba kerülő harangpénz is; 4. Önkéntes, kegyes adományokból, amit vagy a templomi perselybe tettek vagy meghatározott célra juttattak. Az 1712-i első ismert díjlevél szerkezete - országos gyakorlatnak megfelelve - (föld, készpénz, természetbeni juttatások) kisebb-nagyobb változtatásokkal mindvégig megmaradt, és mintájául szolgált a többi tisztviselő díjlevelének. Míg azonban 1712-ben részletezték a tavaszi és őszi vetést, a kender- és kukoricaföldet meg a veteményest, 1719-ben az újabb díjlevélből már csak az derül ki, hogy a hívek munkálják a prédikátor illetményföldjét. Mikor és mennyit kapott e célra az egyház, nem tudjuk, de csakis az uradalom beleegyezésével történhetett valamelyik telekfölmérésnél. Az utóbbiról tanúskodik az 5" Jkv. II. 15-20., 30-3155 TtREL I. 29. 9- d.

; Jkv II. 37-38.; K. J.: Gyulai iskola. PEIL 1843- 440.