Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

szerepköre elhomályosult. Az addigi gyakorlatnak megfelelt, hogy 1829-ben a leányiskola újjáépítésének és 1831-ben a malom vételének elhatározásakor összehívták, utóbb azonban sok évig-nincs nyoma. 1848 legelején ismét megelevenedett. Összehívása hátterében nemcsak a forradalmi idők közeledése, hanem egy nyugtalan lelkű káplán állt, aki 1847 végén került Gyulára. Kenézy Lajos (1818-1849) nagy olvasottságú, tehetségét kibontakoztatni igazán nem tudó, versírással, francia nyelvtan kiadásával, színészi pályával megpróbálkozó állhatatlan ember volt. Igen hamar fölismerte, hogy principálisától, a betegeskedő, mogorva öreg paptól hívei nagyobb része elfordult. Az 1840-es években egyre többet panaszkodtak Ecsedy Gáborra, hogy szolgálatát elhanyagolja, nem törődik az egyháztagokkal, kifogásolták a presbitériummal megromlott kapcsolatát. Kenézy gyorsan megnyerte a gyulaiak rokonszenvét, és nyíltan arra törekedett, hogy megválasszák második lelkésznek.

31 Az 1848. január 18-ára Ecsedy Gábor tudta nélkül összehívott gyűlésen Kenézy hívei többségbe kerültek. Megjelent azonban Tormássy Lajos és Szakái Lajos is, akik szembeszálltak a közhangulattal. Szakái indulatosan viselkedett, törvénytelennek minősítette az összejövetelt: „Kurátorék, ilyet többet ne tegyenek! Mit keres itten a sok paraszt?" Ezután mindketten elhagyták a presbiteri szobát. Az ottmaradottak nyilatkozatot fogalmaztak, amiben kijelentették, hogy presbiteri gyűlésre ezután csakis felesketett presbiterek hívhatók meg, az „urak", akik eddig hivatalból vettek részt, nem. Jellemző a légkörre, amit Szakálról írtak: „Feltűnvén azonban ez alkalommal, hogy egynémely szájas egyén, ki sem presbyter, sem adózik, a Presbyteriumot rendesnek elismerni nem akarta, sőt gyalázatosan pirongatta, gúnyolta..." A nyilatkozatot küldöttség vitte Szentesre Kis Bálint espereshez, jóváhagyását meg is nyerte. Kenézynek azonban nem sikerült megválasztatnia magát.

32 A forradalom után egycsapásra megszűnt a választás korlátozása. Ecsedy Gábor már 1847 tavaszán biztatta a híveket, akik nyilván ezt kívánták tőle, hogy válasszon mindenki, aki egyházi adót fizet, egyúttal pedig kijelentette, „hogy most az új polgári törvények az egyháziakat is megváltoztatták", - ami persze nem volt igaz - s ne csak a gondnokot, hanem a presbitereket is az egész nép válassza meg. 1849 tavaszán a választást Tormássy Lajos vezette, s akkor a jelölést is a nép végezte.

33 Az 1823-ban kiküldött statutumjavaslatban az áll, hogy évente legalább hat presbiteri gyűlést kell tartani, ha máskor nem, legalább az úrvacsoraosztást megelőző minden penitenciális héten (bűnbánati héten). A presbitereknek 31 Kenézytől érdekes kéziratos olvasónaplók maradtak meg (Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp., 1978.241-248.) -ErdészÁdám: Ki volt Kenézy Lajos. Békés Megyei Népújság, 1982. X. 16. « Jkv. II. 238-239-, 312-315.; TtREL I. 29- i. 56. d. 159-, l60. «Jkv. II. 233-, 244.