Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)
III. fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején
mutatkozott velük szemben, vagy megvédte őket egymás ellen. Legtöbbször azonban a közömbösség állott érdekében és az kedvezhetett a protestánsoknak. 18 A katonai megszállással biztosított török közigazgatási székhelyeken folyó protestáns egyházi életről tanúskodó adalékok földrajzilag és időben meglehetősen szóródnak a hódoltságban. Tudunk a budai és a pesti egyházakról, bár működésük valószínűleg nem lehetett folyamatos. Budán (1575) és Pécsett (1588) nevezetes hitviták zajlottak le. Pécs és Temesvár falai között hosszabb ideig léteztek antitrinitárius közösségek. Szegeden is valószínű protestáns gyülekezet és templom léte egészen a Rákóczi szabadságharc éveiig. 19 Úgy gondoljuk, ennyi párhuzamos utalás elegendő annak feltételezéséhez első közvetett bizonyítékként, hogy a hódoltsági Gyulán lehetett református templom és gyülekezet. Feltűnő Gyula közvetlen környékén és kissé távolabbi szomszédságában a török uralom végéig nagyszámú református eklézsia létezése. Az egyházkerületi jegyzőkönyv legkorábbi adataira támaszkodva, már Kis Bálint megkísérelte számbavenni a XVII. századi déltiszántúli nyomokat. Hiányos történeti és földrajzi ismeretei miatt többnyire a magakorabeli békés-bánáti egyházmegye folytonos egyházközségeiről szóló utalásokat gyűjtötte ki (pl. Makó, Hódmezővásárhely, Békés, Gyoma, Körösladány, Doboz stb.). 20 Gyula hódoltság alatti egyházmegyei hovatartozása két okból nem világos. Először, mert két egyházmegye, a makói és a zarándi határán feküdt. Debreczeni Ember Pál feltehetően ezért nem sorolta egyikhez sem. Másodszor, mert a legkorábban makóinak nevezett esperesség neve és kiterjedése a 18. század elejéig többször változott (Körös-Maros közi, alföldi, túri, csongrádi, vásárhelyi, békési) 21 Debreczeni szerint 66 egyház alkotta a zarándi egyházmegyét. Elfogadva Rácz Karoly érveit, hogy Gyula egyházilag mégiscsak Zarándhoz tartozhatott, 67-tel számolunk. Rácz azonban önkényesen és nem mindig követhető eljárással, hozzácsatolva a makói (békési) és a déli határával a Fekete-Körös vonaláig 18 Révész Imre i. m. 1938. 310-318.; Földváry Antal: A magyar református egyház és a török uralom. Bp., 1940. Summázata: 178-180. Példák a bírált régi szemlélet továbbélésére: Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. 227-229-; Bucsay Mihály i. m. 1985- 44. 19 Rácz Károly i. m. 166-167. ; Földváry Antal i. m. 159-168. ; Bálint Sándor: Szeged reneszánszkori műveltsége. Bp., 1975- 87-88. Humanizmus és reformáció 5. (Az evangélikusok és a reformátusok adatolhatok. Az antitrinitáriusok nyomát a szegedi tájnyelv „árjányos", „árjányoshitű" szavaiban - „hitetlent, Istentől elrugaszkodottat jelent", véli fölfedezni.) - Balázs László: A pesti református egyház a török hódoltság alatt. Kálvin téri tanulmányok i. m. 11-23-; Bálint Sándor i. m. 1983- 22-27. 20 Kis Bálint i. m. 132-13321 Rácz Károly i. m. 94-96.; Tóth Dezső i. m. 1.133-138.; Zoványi Jenő-Ladányi Sándor i. m. 61.; Kis Bálint i. m. 69-70.