Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VIII. Fejezet. Kommunizmus alatt (1948-1990)

az arányokra így is pozitívan jellemző, hogy 1959-ben a 143 ezer forint bevételnek 100 ezer forintnyi része adományból származott. 196l-ben mind a járulék, mind a perselypénz emelkedett az előző évihez képest. 1964-ben a személyi kiadások 55%-át képezték az összes kiadásoknak, amit az elnöklelkész kedvezőnek minősített, mivel az egyházmegyében több helyen 70-80% körül járt ez az arány. Tehát éppen az összehúzódás éveiben a hívek anyagi törődése viszonylag kevéssé esett vissza. Mindez a takarékos fennmaradást fedezte. Ha csak nem akadt rendkívüli kiadás, az 1960-70-es években az éves mérleg 5-10%-nyi maradványt mutatott ki.

25 A jótékonysági készség sem tűnt el. Az 1960-as évek közepéig, a viszonylagos jólét beköszöntéig minden karácsony előtt élelmet (liszt, cukor, szárazbab, lekvár stb.) és pénzt gyűjtöttek az egyház szegényei számára. Rendszeresen küldtek segélyt egyházi egészségügyi intézményeknek és kérés szerint a rászoruló, főleg építkező egyházközségeknek is.

26 1954-ben került volna sor egy gazda jóval korábban készült végrendeletének végrehajtására, mely nagyobb földörökséget juttatott volna a gyulai egyháznak, hogy egy létesülő mezőgazdasági iskola diákotthonának fenntartását fedezzék belőle. Gondolkodás nélkül lemondtak róla, hiszen alapítványt létesíteni már nem lehetett. 1960-ban egy lakóházrészt örökölt az egyház, amit kis idő múltán a volt Laura Otthonnal együtt eladtak, és épületfelújítási alapot képeztek az árukból. Az utóbbit, melyet istentiszteleti helyül használtak, a városi tanács már évek óta meg akarta kapni, hogy „termelőszövetkezeti dolgozók" gyermekeinek napközi otthont létesítsen benne. A következő házörökséghez 1989-ben jutott az egyház.

27 A városi tanács ugyancsak kitartóan (másfél évtizeden át) próbálta megszerezni a gyülekezeti házat is, lévén az a hajdani egyházi, most állami iskolák egyikének szomszédságában. Előbb az udvarát kérték el, aztán a kisteremben osztályt, majd napközis étkeztetőt rendeztek be. Közben komoly károkat okoztak a berendezésben és az épületben. A fokozódó nyomásra a presbitérium beleegyezett, hogy átengedi az épületet, ha a templomudvarban ugyanolyan nagyságút és állapotút emelnek helyette. A tanácsnak erre nem volt pénze, ezért próbálkozott a megyei egyházügyi előadó ultimátumával. 1972ben ezt olvassuk a presbiteri jegyzőkönyvben: „Dr. Gyarmati István presbiter javasolja, hogy a gyülekezeti ház termét ne adják át. Mentse fel a presbitérium Nagy Sándor esperest az alól, hogy ő vállalja a felelősséget és vele tárgyaljanak és általában anyagi helyzetéről tájékoztat az Állami Egyházügyi Hivatal feljegyzése nyomán az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának jelentése, melyet az MSZMP KB 1966. május 10-én tárgyalt (0029-l/d/1966. sz. Kézirat xerox másolata birtokomban.) »Jkv. VIII. 363-; IX. 36-37., 90-92. x)kv. VIII. 257. "Jkv. VIII. 372., 381.; Jkv. 1989. IX. 30.