Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

tást gyakorolt a háborús kereslet és az újabb pénzromlás. Az 1942-es év még tetemes bevételi többlettel zárult, csak ezután mutatkozott ismét költségvetési hiány. 1945-re új pénzügyi tervet egyáltalán nem, 1946-ban pedig csak ideiglenesnek mondottat készítettek. A pengő hatalmas iramú értéktelenedéséhez először 1945 szeptemberében próbáltak igazodni, 2,50 P-ről 22,50 P-re emelve a legkisebb adót, azonban 1946. január l-jén már az egy évvel korábbihoz képest ezres szorzót kellett alkalmazni. Bár a kivetés alá esők ezután sem fizettek mindnyájan, a pénzromlás szinte eltüntette a hátralékokat: 1945-ben az esedékes 75 ezerből 6ß ezer, a 36 ezer hátralékból 24 ezer folyt be. Mindennek azonban már alig volt értéke.

15 A belhivatalnokok fizetését az 1920-as években a földbirtokok fedezték. 1925-ben például a költségvetésben - az akkor bevezetett módon aranykorona-értékre átszámítva - 4450 K földjövedelmet találtunk/ami majdnem biztosította a személyi fizetések összegét (4635 K). Az inflációt valamelyest egyensúlyozandó, az első világháború alatt és után is időnként a földjövedelemből fizetéskiegészítő „drágasági" pótlékokat tudtak folyósítani.

16 Visszájára fordult a helyzet az 1929/33-as nagy válság idején, amikor a búza ára lezuhant. A díjlevelek tételeit nem lehetett átlépni s így legalább felére esett a fizetés értéke. Ezért méltányosságból a presbitérium nem tette kötelezővé a központilag előírt 10%-os fizetéscsökkentést.

17 A két infláció lényeges különbsége nemcsak időtartamban és arányokban mutatkozott meg, hanem abban is, hogy az 1920-as években mindvégig működtek a bankélet legfontosabb intézményei, míg a forint bevezetését megelőző másfél évről ugyanez nem mondható el. A gyulai egyházat - az országos helyzetnek megfelelően -1945 után az is sújtotta, hogy a földreform kisajátította birtokainak a felét. (Erre még visszatérünk.) Egyelőre a lelkészi illetményföld még megmaradt. Az iskolák államosítása ekkor már előre vetítette árnyékát. A tanítók fizetésének - birtok nélkül - az egyház csak 10%át tudta biztosítani, a többit államsegélyként kapták.

18 Visszatérve korszakunk bevételi forrásaira - a perselypénzeket nem számítva -, eddig nem esett szó az alkalmi, önkéntes adományokról. Nem tűntek el, de az általános elszegényedésben jelentőségük csökkent. Az Aranykönyv tanúsága szerint mindvégig megmaradt az úrvacsorai bor és kenyér ajándékozása. A „szegényekről" sem feledkeztek el, igaz, 1921-ben mindössze húszan adtak össze számukra 1950 K-t, 1922-ben pedig csupán 242 K-t és huszonketten "Jkv. V. 906., 966.; VI. 91-, 204., 238-240., az idézet: 466-468.; VII. 147-148., 188-189-, 256., 279. 10 Jkv. V. 832-836. 17 Jkv. VI. 238-240. 18 Jkv. VII. 240., 263-