Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

még mindig folyósított feudális eredetű nád- és tűzifaváltságból, végül egy újonnan létesített nyári napközi otthon városi támogatásából tevődött össze. Itt említjük meg, hogy az államilag fenntartott másfél vallásoktatói állás költsége, mivel azt nem az egyházi pénztáron át fizették, nem jelent meg a költségvetésben. A szolgáltatásokból adódó bevételekhez soroltuk a harang-, az orgona- és a beíratási díjakat, valamint a sírhelyek árát. Igen alacsony a várható perselypénz értéke, és hiányoznak az esetleges adományok, hacsak a „vegyesekében nem számítottak rájuk. Végül csupán eredete miatt említjük külön a fele-fele arányban részvényekből és alapok kamataiból adódó 34 pengőt. Nézzük meg, miként tervezték a kiadások részleteit!

10 Belhivatalnokok fizetésé 10 025 P (31%) Dologi költségek (elsősorban karbantartás) 8 460 P (26,1%) „Adófélék" (állami adók, előfizetések) 5 431 P (16,8%) Irodai költségek (fuvardíjak is) 1 716 P (5,3%) Jótékony célok, segélyek, támogatások 2 501 P (7,7%) „Vegyesek" 4 244 P (13,1%) Összesen: 32 377 P (100%) A két legnagyobb tétel tehát a tervezett bevételnek több mint a felét teszi ki, mintegy harmad és mintegy negyed részben. Ez a költségvetési szerkezet a teljes összeg kisebb-nagyobb csökkenése-növekedése mellett az 1930-as években lényegében nem változott. 0P1. 1933-ra 32,8%-ot és 19,5%-ot, 1934re 31,5%-ot és 19,4%-ot, 1935-re 31,9%-ot és 17,5%-ot tett ki.)

11 A tervezés 1930/31-re helyesnek bizonyult és kellő óvatosságot is igazolt, 31 909 P bevételt könyveltek el 27 973 P kiadással szemben. A 3936 P különbözet nemcsak az előző évi maradványt őrizte meg, hanem mintegy harmadával növelte is azt. (Közbevetőleg szükséges megjegyezni, hogy a később tárgyalandó templomrenoválás költségeit az évi rendes költségvetésektől ezúttal is külön kezelték. Sajnos részletezését nem ismerjük.)

12 Az első világháború utáni pénzromlás legnagyobb vesztesége az adományokból és alapítványi tőkékből kikerült 31 ezer koronás hadikölcsön teljes elértéktelenedése volt. Igaz - mint az előző fejezetben láttuk -, a pénz vásárlóerejének gyengülésével párhuzamosan az egyház hamarosan vissza tudta fizetni alapítványainak sokévtizedes tartozásait, és az 1909-ben fölvett bankkölcsönt, csakhogy nemsokára a maradék alapítványok súlyos leértékelődése is bekövetkezett.

13 10 Jkv. VI. 168. 11 Jkv. VI. 240., 279-, 312. 12 Jkv. VI. 209"Jkv. V. 581., 591.