Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

ismert, sablonos szöveggel.) Nem lévén központi törvényes szabályozás, valószínű, hogy ezek a jogi kérdések egyáltalán nem foglalkoztatták az egyház vezetőségét és a híveket. Számukra csupán az volt a fontos, hogy az alapítványok és alapok anyagi forrásként rendelkezésre álljanak.

89 Az alapítvány nagy múltú intézményének a település hódoltság alatti viszontagságai, tehetős patrónusok hiánya és a reformátusok szegénysége miatt nem voltak előzményei a gyulai egyházban. Láttuk, hogy az 1848 előtt keletkezett első alapítvány (Molnár Sára) gyorsan tönkre ment,, de az egyik érintett családtag, Szakái Lajosné Tormássy Emília hasonlóan iskolai céllal újat hozott létre.

90 Az 1860-as évektől gyors ütemben nőtt az alapítványok száma. Bár a presbiteri gyűléseken legalább tudomásulvételként szerepelnie kellett a kezdeményezésnek, a nem pontos jegyzőkönyv vagy ügyintézés miatt nem minden alapítás és megszűnés szerepel az iratokban. 1878-ban már tizenkét alapítványt és alapot tartottak számon, összesen 16 089 Ft. 29 kr. értékben. Ezek a következők voltak: „biztosító" (1858-tól tűzkár ellen biztosítottak minden egyházi épületet); „magtári", „orgona", „segélyezési", „adó", „iskolai", „jövendőbeli tanítói", „malomtőke", „templom", „temetkezési segély", „faiskolai", „Toroczkai Pál" ( szegény sorsú iskolásgyermekek segítésére). Láthatjuk, hogy a kifejezetten jótékonysági és kegyes alapítások kisebbségben voltak a gazdálkodási és beruházási célokat szolgálókkal szemben. 1899-ben már tizenhét az alapítványok száma 19 742 Ft. 86 kr. értékkel, 1914-re huszonhét, immár új pénznemben 71 610 K. 04 f. együttes vagyonnal. A legtekintélyesebb összeget (17 546 Ft. 94. f.) a „Vidóalap", a legcsekélyebbet a reformációemlék-alap (26 K. 96 f.) képviselte.

91 Mielőtt a gazdálkodással részletesebben foglalkozunk, vessünk egy pillantást a két eltérő jellegű alapra! A Helytartótanács előbb 1847-ben, majd 1864ben ösztönözte az egyházakat, helyi takarékmagtárak fölállítására. Ezt megelőzően 1840-től több tucat tiszántúli református egyházban létrehoztak ilyeneket. Gyulán Papp Mihály kezdeményezésére 1865-ben szervezték meg a takarékmagtárt, bizonyára a közeli Békés példájára (1862) és a nagy ínség (1863) nyomasztó emlékétől serkentve. Hozzájárult az is, hogy az egyházi malom jövedelme a fokozódó konkurencia miatt csökkenni kezdett, márpe89 A XIX-XX. század fordulóján kisebb vita kerekedett a központi vallási és egyházi alapítványokról, melyből kiderül, hogy a felügyeletet még ezeknél sem tudták megnyugtatóan rendezni. Vö.: Csorba Ferenc: Alapítványaink és a legfelső felügyeleti jog. Bp., 1889-; Orbán József: Az alapok és alapítványok jogi természetéről: Bp., 1907. 90 Jkv. II. 443-444.; III. 205. 91 TtREL I. 29. i. 58. és 59. d.

; Jkv. IV. 823- Összehasonlításul közöljük a Gyulánál kétszerte nagyobb reformátusságot számláló Cegléd adatát. Itt 1892-ben 17 alapítvány létezett a református egyház és az iskola mellett 3980 Ft. és 11 kr. értékben (Takács József: A ceglédi ev. ref. egyház története dióhéjban. Cegléd, 1892. 74-75.).