Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)
VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920
következetesen azt jelenti, hogy a templombajárást „nagy szorgalommal és buzgósággal" gyakorolják, holott semmi jelét nem találjuk az évtizedek óta tartó folyamat megfordulásának, 66 Habitusa szerint egyik lelkész sem volt alkalmas ilyesfajta változás elindítására. A kényelmes Papp Mihály az esperesnek írott leveleiben sokszoros elfoglaltságára panaszkodva gyakran mentegette mulasztásait. így nem vállalta a konfirmációs előkészítést, a polgári iskolában a hitoktatást, alacsony díjazásra hivatkozva elhárította a felújított börtönpasztoráció lehetőségét, nem volt hajlandó a katonahalottakat a kaszárnyából a temetőbe kísérni a fárasztó út és az alacsony stóla miatt. 67 Nincs nyoma, hogy Dombi Lajos a hívek lelki gondozása iránt különösképpen érdeklődött volna. Kedvelte és ő vezette be a liberális korra oly jellemző nagyszabású templomi ünnepségeket (Kossuth halála, ezredéves évforduló, Ferenc József halála, a reformáció négyszázéves jubileuma). Lelkészsége idején a reformáció emlékünnepet már rendszeresen megtartották. 68 Utolsó éveiben az a ma furcsállható, ám a korban kevésbé föltűnő szokása alakult ki, hogy miután a vasárnap délelőtti istentiszteleten elmondta az áldást, kivonult a templomból, s mire a záróéneket követően hívei is kijöttek, a parókia akkor még ámbitusos tornácán karosszékben csibukozva figyelte távozásukat. Sok szolgálatot bízott segédlelkészeire. Immár központi egyházi ajánlás ellenére sem végzett konfirmációi előkészítést. 69 A gyermek-istentiszteletet kérő gyülekezeti beadvánnyal szemben azt a kifogást emelte, hogy azt rendszerint gimnazistáknak szokás tartani, ők viszont Gyulán nincsenek annyian, hogy a templomba be ne férnének a felnőttekkel egyidejűleg. Tehát teljesen félreértelmezte ennek az újonnan jelentkező, életkori sajátságokat megcélzó alkalomnak a lényegét. 1908-ban mégis megindultak minden második vasárnap a gyermek-istentiszteletek. Az anekdotikus történetet és az ifjúsággal foglalkozás elhárítását annak hangsúlyozására idéztük, ami más vonatkozásokban eddig is kiderült, hogy a korszak lelkészei sürgető jelek ellenére sem tartották feladatuknak híveik lelki életével bensőségesebben foglalkozni, a családokat, különösen a betegeket látogatni. E kérdés még élesebben vetődik föl, ha tudjuk, hogy a kiegyezés korában a békés-bánáti volt mind területre, mind lélekszámra nézve az ország legnagyobb református egyházmegyéje. A Marostól délre eső felén az első világháborúig újabb református telepek és egyházközségek keletkeztek. Ez volt az a vidék, ahol a századfordulós Magyarország talán legnagyobb társadal66 TtREL I. 29. i. 58. d. (1888, 1890, 1891,1899); Jkv. IV. 615-616. 67 TtREL I. 29. i. 57. d. 487., 488.; Jkv. III. 29568 Alkalmi beszédeinek és verseinek kéziratos megörökítése a presbiteri jegyzökönyvekben és az általa összeállított egyháztörténetben olvashatók. « Jkv. V. 85., 125-126.