Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Levéltári források

Gyula, 1939. október 10. Zsidó származásúak képviselő-testületi tagságának megszüntetése Jegyzőkönyv Készült Gyulán, 1939. évi október hó 10. napján, a polgármesteri hivatal­ban, a községi igazoló választmány által betartott ülésben Jelen voltak: Vitéz dr. Márki Barna alispán, az igazoló választmány elnöke, dr. Kiss László, Góg András az igazoló választmány tagjai és Erdős Gyula városi I. aljegyző, előadó. Elnök üdvözli a megjelenteket, s az igazoló választmány ülését meg­nyitja. Bejelenti, miszerint a zsidók községi választójogának szabályozása, valamint a képviselő-testületi tagságára vonatkozó törvényes rendelkezé­sek végrehajtása tárgyában kiadott 7790/1939. M.E. sz. rendelet 4. § b) pontja értelmében megvizsgálandó azoknak a képviselő-testületi tagok­nak tagsági joga, akiknek tagsága olyan jogcímen alapszik, amely jogcímen az 1939. évi IV. tc. 4. §-ának 2. és 3. bekezdése értelmében zsidó, mint legtöbb adót fizető nem lehet tagja a községi képviselő-testületnek. Ezek után felhívja előadót, ismertesse az igazoló választmány előtt Gyula m. város 1939. évi legtöbb adót fizető képviselő-testületi tagjainak érvényes névjegyzékét. A névjegyzékbe felvettek közül Laufer Sándor (3), Schillinger Lipót (19), dr. Készt Zoltán (22), Gara Aladár (27), dr. Spitzer Sándor (28) Sarkad, dr. Lusztig István (29), özv. Brill Bernáthné (31) rendes tagok és Práger Frigyes (4) póttag tagsági joga esik vizsgálat alá. Nevezetteket Gyula m. város polgármestere az 14 827/1939. sz. a. felhívta oly értelmű nyüatkozattételre, illetve annak igazolására, hogy az 1939. IV. tc. 1. és 4. §-a, illetve 2. § rendelkezései személyükre fennálla­nak-e? Laufer Sándor a bemutatott és részére visszaadott eredeti okmányokkal kellően igazolta, miszerint T. a 2. §-ban kívánt kellékkel rendelkezik, mint ilyen nem tekintendő zsidónak, így az 1939. évi legtöbb adót fizetők névjegyzékében továbbra is bennmarad és képviselő-testületi jogát gyako­rolhatja. A fenti felhívásra Schillinger Lipót bejelentette, miszerint a T. 1. §-a értelmében zsidónak tekintendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom