Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Visszaemlékezések

sanak hol 200-at, hol 50-et. Nem lehetett tudni, kit miért, hová visznek el. Általában az egészségeseket vitték el. „Húzza fel a szoknyáját, mutassa a térdét!" - ilyen és ehhez hasonló vizsgálatok zajlottak le. Mi hárman, a család, hosszú ideig bujkáltunk, hogy ne vigyenek el bennünket. Attól is féltünk, hogy minket ahúgommal esetleg elvisznek, de anyánkat már nem választják ki, mert ő mégiscsak idősebb volt, Aztán láttuk, hogy rosszabb kondíciójúak maradnak ott, fogy az egészségesebbje. Úgy döntöttünk, hogy jobb lesz innen elkerülni. Odaálltunkmi is és kiválasztottak bennünket. Mengele vagy a helyettese, illetve másSS-vezetők válogattak. Kihoztak bennünket abból a lágerrészből, ahol addig voltunk, és egy épületbe tereltek, amely talán fürdő volt. Nagy tömeget zsúfoltak ide be, aztán jól befűtötték. Nyár volt. Olyan szorosan össze voltunk zsúfolva, hogy mozdulni sem tudtunk. Saját izzadtságunk tócsájában álltunk. Hajnalban aztán el kezdett esni az eső. Akkor kinyitották az ajtót, és kizavartak mindannyiónkat. Utána fürdőben mentünk és egyenruhát kaptunk. Eddig - mint már említettem - mindenféle szedett-vedett holmiban jártunk. Vagonokba kerültünk augusztus 14-én, de nem 93-an, hanem csak 50-en egybe. Felszálláskor mindenki kapott egy darab-felvágottat. Feladtak egy vödör teát is. Úgy nézett ki, most úri módon utazunk. Nem emlékszem, mennyi ideig mentünk. Gyönyörű, erdős részen, nyílt pályán állt meg a vonat, ott kiszálltunk. Nagyon szép erdei úton haladtunk, mígnem egy zöld vaskapuhoz értünk. A kapu kinyílt és mi máris egy lágerben voltunk, Ravensbrückben. Ott aztán adtak enni egy tálban főtt rizst, burizst, vagy árpát, nem emlékszem. Éjszakára viszont kint hagytak bennünket az udvaron. Ásattak velünk egy gödröt, oda végeztük el a dolgunkat. A földre kellett lefeküdnünk, amely csupa szénpor volt. Ha valaki nem tette le a fejét, rákoppintottak. Reggelre úgy néztünk ki, mint a kéményseprők. Nagyon csúnya éjszaka volt. Ha megmozdultunk, ütöttek. Egyszerűen nem tudtuk elképzelni, miért tartanak kinn bennünket éjszakára. Másnap reggel aztán fürdőbe mentünk. De előzőleg végigcsináltatták ezt velünk egy olyan lágerben, ahol angol WC, zuhanyozó, priccses ágyak voltak. Emlékszem a szalmazsákok huzatára is. Fürdés után a barakkokba kerültünk, ahol meg azt tiltották meg, hogy az ágyakról leszálljunk. Még az ennivalót is feladták. Néhány napig elég jól tápláltak minket. Akkor aztán csíkos egyenruhát kaptunk, tűt, cérnát, meg egy számot, amelyet fel kellett varrni a ruha ujjára. Majd nyolcszázunkat bevagoníroztak és Berlin egyik gyárváros részébe, külvárosába, Reinickendorfba szállítottak augusztus 25-én. Mikor megérkeztünk, el voltunk ragadtatva, mert egy olyan munkáslágerbe kerültünk, ahol hármas emeletes ágyak voltak, rendes mosdó, külön épületben egy sor angol WC. Láttuk a kazánt is, reménykedtünk, hogy lesz meleg víz is. Ez a reményünk azonban hamar szertefoszlott, mert