Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)
Visszaemlékezések
Dr. Diósi Imréné, Fodor Magdolna visszaemlékezése Hát én mégiscsak a sárga csillaggal kezdeném. A zsidókat gazdaságilag és erkölcsileg is sújtó zsidó törvények az embereket anyagilag és lelkileg mélyen érintették. A sárga csillag bevezetése viszont már majdnem elviselhetetlen volt. A gyulai zsidók elsősorban magyarnak tartották magukat és csak másodsorban zsidónak, ül. izraelita felekezetűnek. Hiszen egy ekkora városban mindenki tudta mindenkiről, hogy ki a zsidó. De azért azt nagyon sok ember nem tudta megtenni, hogy egy 10 cm-es átmérőjű sárga csillaggal menjen ki az utcára. Volt olyan, aki nem is ment ki. 1944. május 9-én, a gettóba szállítás idején már nagyon kevés férfi volt itthon, mert jórészüket már korábban munkaszolgálatra vitték. A nagyobbik gettó a zsidó templom udvarában, az ún. zsidó udvarban volt, amely magában foglalta a kántorlakot, a különböző egyházi funkcionáriusok lakásait, az iskolát, az imatermet. A gettó ki volt bővítve az utcai fronton lévő épülettel, amely egészen a gimnáziumig terjedt. Innen kiköltöztették a keresztény lakosokat. Az utcai ablakokat bemeszelték. Megkezdték a zsidó családok folyamatos beszállítását. Nem tudom megmondani, hogy egy nap hányat. Honnan eredhet az, hogy 40 kg-os csomagot vihettek magukkal a gettóba az emberek? Ez a gyakorlatban nem így volt, mert elsősorban fekhelyet kellett vinni magával mindenkinek. Ahhoz az ágyneműt, ruhaneműt, felszerelést, mondjam azt, hogy még vizeskannát is vittünk magunkkal. Egy szobában nyolc fekhelyet lehetett elhelyezni. A mi szobánkban három család volt. A gettóból ki lehetett járü munkára, dolgozni, de hát csak egy-két személy volt, akik egy ideig kijártak. Amikor már bizonyos létszám benn volt a gettóban, akkor már az ott lévő embereket igénybe vették a még kint lévő zsidók beszállításához. De hát erre olyan túl sok erő nem állt rendelkezésre, mert csak idősebb férfiak voltak, akiket nem vittek el munkaszolgálatra. Ezek segédkeztek a beszállításnál. A gettóban lakó népség önellátásra volt utalva. Emlékezetem szerint nem adtak be élelmet. Személyes emlékemet azonban elmesélem. Egy ismerősünk a Románvárosból - nevét is megmondom: Kora Mariska - a katonakúthoz jött egy vizeskannával. A katonakút a mostani Kossuth téren volt, ott, ahová az első tömbházakat építették. Mivel szemben volt a laktanya, hát úgy hívták, hogy katonakút. Nagy, kör alakú, cement kifolyós kút volt. Azzal szemben volt tulajdonképpen a gettó kapuja, ahol mi kijártunk vízért. A gettó deszkával volt teljesen körbevéve. Kilátni, belátni nem lehetett. És hát mentünk ki a kútra. Az ismerősünk ott állt kannával,
