Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Elbeszélések - Lanka Teofil babérjai

mulattam, és Dunától, a bálból hazafelé menet egy díszzsebkendőt kaptam emlékül, s annak a sarkába is egy piros szegfű volt hímezve. Sajnos, olyan díszzsebkendőt sohasem kaptam, amelynek a sarkában rezeda lett volna. Lanka Teofil babérjai Atyja, a néhai mézeskalácsos és gyertyamártó mester, hasonlóképp az édesanyja is, ha nem is kövér, de testes, jó erőben lévő emberek voltak. Teofil azonban nem ütött rájuk. Sovány volt, mint egy agár, a szemüregek mélyéről kilobogó fekete szemeivel s a szemöldökei bozótjából előugró, csúfondárosan hatalmas csontos orrával olyan volt, mint egy garabonciás. De ez nem bántotta Teofilt. Neki ugyanis a soványságról igen eredeti teóriája volt. Azt mondta, hogy amennyivel könnyebb a test az átlagosnál - „a közönségesnél"! -, annyival súlyosabb a szellem és fordítva, miért is a soványságát szellemi rangjelzésnek tekintette, és valósággal gőgösen viselte. Fiatalabb éveiben Teofil gyakran volt beteg. Nősülésre nem gondolhatott, később meg már, amikor az egészsége helyreállt, nem is akart megnősülni. Féltette a függetlenségét, de meg nem volt megfelelő jövedelme sem. Mindössze negyven család méhe volt, s bizony, amikor esős, hűvös volt a nyár, és a „bogarak" nem hordtak, igen nehéz, gondterhes volt számára az esztendő. így aztán agglegény maradt, s csak a méheinek és az irodalomnak élt. Élt pedig az irodalomnak akként, hogy nemcsak olvasott, hanem írt is. Verset, drámát, „mikor mit", sőt volt úgy, hogy mind a kettőt egyszerre. Ennek az az előnye volt, hogy ha az egyikben elakadt, munkába vehette a másikat. Nyáron volt igazán elemében, amikor reggeltől estig a méhesben, ezen a zavartalan elmélyedésre olyannyira alkalmas helyen időzhetett. Egy-két órát a méhek körül szöszmötölt, aztán lehevert és olvasgatott. Olvasás közben gyakran órákig elmerengett, majd odaült az asztalkájához és dolgozott. A magánynak ezeket az óráit mindennél jobban szerette. - Különösen az ebéd utáni órákat szeretem itt tölteni, mondta egyszer a mézet vásárló óvónőnek, amikor a falu és vele együtt a méhes is valósággal elsüllyed a csendben. Olyan ilyenkor a falu, mint az Atlantis, amely a tenger mélyére süllyedt. Még a méhek zsongása is olyan, mintha a hullámok zsonganának. A szépen kikerekedett hasonlat után Teofil fátyolos szemekkel a távolba nézett, már amennyire ez a méhes előtt száradó fehérneműktől egyáltalán lehetséges volt. Karjait felemelte, majd mint törött szárnyakat hirtelen leengedte, s nagyot sóhajtott. Annyira úrrá lett rajta az elérzékenyülés, hogy több hang aztán már ki sem jött a torkán, s a kapunál az óvónőtől csak néma meghajlással tudott elbúcsúzni. Teofil méhesbeli időtöltéséről a patikus gyakornok már jóval kevesebb poézissel nyilatkozott. A hagyományos szombat esti kávé-likőrözések egyikén