Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

NÉPHAGYOMÁNY - A csökmői sárkány története a korabeli okiratok tükrében

nőstényre tevék fel a tzélt, el mennek a tordai lápra Csuba vezérlete alatt, a hol Csuba a réteken széllyel járkálván, mivel sárkányt nem talált, illy fortélyra gondolt: a kötélnek edgyik végét a földbe maga le ásta, de tsak igen kevéssé, úgy hogy az tsekély húzásra is onnét ki jöhessen. Ennek leásása után neki biztattya az ásós embereket, hogy azon kötelet egy szíVvellélekkel erőssen húznák, és ha azt felhúzhattyák, már úgy bizonyossan megfoghattyák a sárkányt. Mellyből az lett, hogy a kötélnek néki esvén azon megvakított személyek, a kötelet meg rántyák és a kötél hirtelen a le ásott helyből ki rántódván, mindnyájan hanyatt esének, és kinek kezébe, kinek farába és lábába ment a nád tors. Itten hogy fel húzhatták az ásósok a kötelet, megörülnek, hogy ők már majd megfogják a sárkányt; a rajtok esett sérelmet pedig fel sem vették az örömnek miatta. Ezzel a vak Csuba meg nem elégedvén így szóll hozzájok: Attyám fijai! ez ugyan jó próba volt, de még egy van hátra, azt is meg kell tselekedni. Ha azzal boldogulunk, azután tudom bizonyossan, hogy a sárkány a miénk lessz. Ekkor ismét újra le ásta maga a kötél végit, de olly erőssen, hogy azt (mint maga Csuba Ferentz is meg vallya) 6 ló sem húzhatta volna fel. Ezen kötélnek a másik végére állítja az embereket, és egy nagy darab rétséget a kötélben keríttetett vélek, mondván, ha azt le húzhattyátok, úgy bizonyos, hogy meg fogjuk a sárkányt; mind az által azt is meg mondom, úgy mond, Kenteknek: hogy ha Kentek közt van ollyan ember, a kinek nőtelen korában valakivel köze volt, vagy más asszonyával hált, az innét el távozzék, mert a sárkányok azt azonnal széllyel szaggáttyák; amint hogy tsak ugyan a tsökmőiek közül hárman félre is mentek, nem mertek a kötélhez még tsak hozzá is nyúlni. És így ezekkel is kevesedvén a kötél húzóknak számok, a rétet le nem törhették, mellyből a sárkánynak meg nem fogása erántelébbeni örömök szomorúsággá, sőt nagy haraggá vált; mert Csubát azonnal meg ragadták, és a Sóstó Halmon ásott gödörhöz vitték, hogy ott bele vessék, és a sárkány helyett maga törje le a pintze bót hajtását. És ezt meg is tselekedték vele, a gödörbe (melly mint egy 8 öles méllységű volt), őtetbele hajítván, a földet kezdték rá húzni, hogy oda temessék. De ekkor is feltalálta magát Csuba, a sürüen reá hányt föld alól e képpen kiáltozott az embereknek: no, most vagytok emberek, eddig is így kellett volna véllem bánni, s lett volna elég pénz; hadjatok békét nékem, lessz hétfün elég pénz, eddig is mutattam volna, de attól féltem, hogy a sárkányok meg ölnek; most pedig már látom, hogy mind egy, akár ti általatok, akár a sárkányok által veszek el; még így talán jobb lessz, ha nektek pénzt mutatok, mert áldást mondatok utánnam. Már nem bánom, inkább a sárkányoknak engedem magam meg ölni. Ezen beszédnek engedvén az ásósok, a gödörből ki hozták, haza vitték, jól tartották, és terminált hétfün ismét véle ki menvén, vélek vasvillákat vitetett; hogy majd ő rá sok bikák fognak menni, ha az pénzt ássák, de ne féllyenek, tsak aggassák a bikák tökeinek a vasvillákat, el tágulnak rólok. Ezt is meg tselekedték, de az ásás közben semmi rajok nem ment. Innen tehát Csuba új mesterséget gondolt, és azt mondja nékik: bocsássanak engem kentek szabadon, mert meg kell a sárkányokkal előbb vívnom, hartzolnom, az után lessz meg a pénz; aminthogy el is botsájtották, s magában vissza került. Ezután ismét próbáltak a hartz után is áskálni, de semmi haszonra.