Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - A jövendő...

A jövendő azt követeli, hogy a ma a lelkiismeret korszaka legyen. A lelkiismereté és a hozzáértésé, ne pedig a könnyelműségé és a kontárságé. A közélet őrhelyein pedig olyanok álljanak, akiknek a csendben végzett alkotómunka, nem pedig a hangoskodó sváda a tulajdonuk. A holnapot mindenkor a ma határozta meg, a nemzet sorsát mindenkor az döntötte el, hogy a múltban végzett vagy elmulasztott munka minek a lehetőségét teremtette meg, vagy pusztította el a jelen számára. Vannak korszakok, amelyek lehetővé teszik a múltban elkövetett hibák jóvátételét, de vannak korok, amelyek ennek a lehetőségét teljesen kizárják, s ebben az esetben a tegnap mulasztásai súlyos átokként nehezednek a mára, s a jelen alkotókedvét megbénítva, a távoli jövendőre is végzetesen kihatnak. A mostani magyar jelen is az utóbbi korok közé tartozik. Amit most vétkezünk a nemzeti érdek ellen, azt a jövendőben nem lehet jóvá tennünk, amit most elmulasztunk, azt örökre elmulasztottuk. Az ellenzéki politika egyik Békés megyei tényezője a napokban ezt a következőkben állapította meg: „Megnőtt a felelősség a magyar ég alatt, s ezerszer jaj annak, aki nem ennek a felelősségnek a súlya alatt cselekszik." Igen kívánatos és igen üdvös volna, ha ezt a megállapítást éppen az ellenzéki oldalon tartanák állandóan szem előtt, s felhagynának azzal az öncélú és könnyelmű kispolitikával, amelyet soraikban sokan és főként a leghangosabbak vésztjósló felelőtlenséggel űznek. Éppen ideje volna már, ha felelősségük tudatára ébrednének, s egyéni törekvéseikben az általános nemzeti érdekekhez igazodva, felhagynának azzal a felfogással, hogy a nép csak eszköz, és a politika csak alkalom az egyéni érvényesülésre. Spanyolország és Franciaország szomorú példája beszédesen mutatja, hová vezet az öncélú pártpolitika, mit eredményez az olyan agitáció, amely a nemzeti erők összefogása helyett azok széthúzását eredményezi. Nem frázis tehát a nemzeti egység, nem pártprogram, hanem egyetemes cél. Történelmi szükséglet, amelyet ki nem elégíteni egyenlő a felbomlás és felfordulás veszélyével, egyenlő a nemzet lemaradásával. Európa politikai körképe azt mutatja, hogy azok az államok, amelyekben nem lett úrrá az összefogás szükségének felismerése, ahol nem lett élő erővé a nemzeti öntudat, s ez az öntudat nem tette egyetlen irányúvá az összes rétegek erőit, ott állandó jellegű zavarok vannak, s a bolsevista forradalom veszélye állandóan ott lebeg az ország felett. Az ilyen állam nem képes programszerű belső fejlődésre, nem fejlesztheti szociális berendezkedését, s a külpolitikában is teljesen elveszti jelentőségét. Ma az összefogás, a nemzeti erők egysége nemcsak népek közti, hanem világnézeti tekintetben is szükséges. Ott, ahol a társadalom ereje egyetlen ökölként üthet vissza minden olyan támadásra, amely nemzeti léte ellen irányul, ott nem fenyegetheti komoly veszély a moszkvai front részéről az országot. Ahol nincs zavar és nincsen bomlás, ott az ágenseknem sokat keresnek. A nemzeti egység tehát világnézeti front, és egyben védelmi vonala a polgári berendezkedésnek, annak a rendnek, amelynek tizennyolcas pusztulását még máig sem heverte ki teljesen a nemzet. Racionalizálni kell a