Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

IN MEMORIAM NAGY GUSZTÁV (Elek László)

bevett tagja lett. Szerették nemes egyszerűségéért, magas fokú kulturáltságáért, a múzsa alázatos szolgálatáért, hangjának meghitt őszinteségéért és árnyaltságáért. Számon tartották vidéki elszigeteltségében is, mert azt tapasztalták, hogy költészetének egyéni íze és zamata, tiszta csengése, régi mesterségbeli tudása ép maradt, nem húzta le sem a betegség, sem a vidéki élet. Nem feledkeztek meg róla. Kárpáti Aurél helyet biztosított neki jól sikerült antológiájában, az 1934-ben megjelent Új magyar lírában, több versét pedig ismert fővárosi lapok és folyóiratok (Pesti Napló, Uj Idők) közölték. Pest, ahol gimnáziumi tanulmányainak befejeztével 1920-25 között egyéves műegyetemi kitérő után mint a Meinl-cég könyvelőségének megbecsült tisztviselője élt, s „szorgalma és becsületessége által" a munkaadó teljes megelégedését érdemelte ki, jelentős szerepet játszott költői fejlődésében. Hozzásegítette ahhoz, hogy összegezze és magasabb szinten rendszerezze, helyesebben értelmezze vidéki élményeit és tapasztalatait; felgyorsította művelt kultúremberré érését, jó irányba terelte gondolkodását, új elemekkel gazdagította valóságlátását és költői eszköztárát. Az első világháború alatt elszegényedett, külső fényében és szépségében megkopott, megrokkant főváros ugyanis a maga ápolatlanságával is az ország szíve és tüdeje maradt: szélesebb látókört adó nagyhatalom, a nyüzsgő, ezerarcú élet zajos agorája, eleven vitafórum, az ország különböző tájairól összesereglett éhes, lázongó tömegek gyűlhelye s a nehezen fékezhető indulatok tüzes martinkemencéje. Közvéleményalakító, sorsformáló város, ahol ismeretlen a vidéki hivatalok urambátyámos kényelme és patriarkális látszatnyugalma. Megölte a nyomorgó állástalanok-a fizikai és szellemi dolgozók munkat-kenyeret, emberi életet követelő áradata és szilaj tiltakozása. Az adott helyzetben Pest a legtöbbet nyújtotta a minden új iránt nyitott, érzékeny lelkű Nagy Gusztávnak. Fontos társadalmi igazságokat, nagy összefüggéseket tárt eléje, s azokat beszédes példákkal igazolta is. Olyan egészséges helyzettudatot, olyan szilárd erkölcsi elveket és magatartásformákat kristályosított ki benne, melyek jó alapul szolgáltak a későbbi vidéki újságíró számára. Bizonyos, hogy ha vészesen romló egészségi állapota - a jelentkező morbus hungaricus: a tüdőbaj - nem kényszerítette volna munkaviszonyának megszüntetésére, a súlyos inflációs időben, a korona agonizálása ellenére is, kitartott volna a főváros mellett, ahol 20 éves korától: 1922-től a Pesti Napló után már több napilap tartotta nyilván költőként is. A szanatóriumi kezelésre vidékre (haza) kényszerült Nagy Gusztáv számára az egyetlen szépírói lehetőséget a helyi sajtó jelentette Békés megyében. Az első két évben mint külső munkatársnak természetesen csak életjeladásra nyújtott alkalmat és módot, megélhetésre nem. Erre legfeljebb egy-két nagyobb fővárosi lap vállalkozott. Gondoljuk csak el: még a nagy példányszámú, közkedvelt polgári lap, a Magyarország sem rendelkezett szépirodalmi rovattal. Az országos hírű, népszerű író-szerkesztő, Zilahy Lajos ennek hiányára hivatkozva továbbította a Pesti Napló szerkesztőségébe földije, a szintén szalontai születésű Sinka István