Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)
III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Wald Emília (Békéscsaba)
Romániába megyünk, vasútépítésre - hangzott az újabb magyarázat. Január 9-én gyülekeztünk a városházán. Az emeleten már sokan álltak. Az új vezetők kijelentették: ha jól dolgoztok, jó dolgotok lesz... A deportálás csabai teendőiben az orosz katonákat, mint szervezők, Bíró Béla fatelepes és egy Farkas nevű ember és mások segítették. Vigyetek magatokkal harmonikát is - mondták -, hogy tudjatok szórakozni is majd... Délután 3 órakor indultunk el lovaskocsikon, orosz katonák gyűrűjében. Következett Gyula, a laktanya. Másnap indultunk az állomásra; mi 48-an kerültünk egy marhavagonba. Többször is sorakoztattak, megszámoltak minket. Eleimet nem kaptunk. Csak a hit és a lelkierő segített. Keserves utazás következett január 10-től. Estére értünk Aradra; ott éppen légicsata dúlt, melyet szerelvényünk egy szélső vágányon vészelt át. Nagy hidegben utaztunk át Románián. Egyre éhesebbek és főleg igen szomjasak voltunk. Megesett, hogy havat melegítettünk fel és azt ittuk. Az almáskamarásiak sok élelmet hoztak magukkal: megosztották velünk. A vonat meg-megállt, hiszen a frontszállítmányok élveztek elsőbbséget. A vasút mentén sokfelé romokat, lerombolt állomásokat láttunk. A dobkályhán, amin főztünk időnként, súlyosan megégettem magam egy hirtelen megálláskor. A kamarásiak segítettek egy kis repceolajjal. A megérkezés... Szerelvényünk fele maradt együtt, a másik részét tovább vitték egy másik közeli telepre. Mi egy kis faluban, Sahtiban kötöttünk ki. A faluban kedves kis fehér házacskák sora állt. A láger laktanyaszerű volt, kerítés nélkül. Sok kis szobába zsúfoltak bennünket. Egy hosszú folyosóról nyíltak jobbra és balra a szobák. Kemencék biztosították a fűtést; szenet viszonylag bőven kaphattunk a bányából. Keskeny fapriccseken aludtunk, a priccseket frissen ácsolták, még nedves volt a fa. A szobákban egyébként csak úgy fértünk el, ha a többség lefeküdt. Az első élelemosztás... Vödrökben kaptunk "levest": olyan volt, mint otthon a moslék. Eleinte kiöntöttük, az orosz őrök persze rendkívül dühösek lettek. Később persze megszoktuk és megettük. Sok búzadara levesre és burisra emlékszem. A miénk az 1603. sz. láger volt. 800 férfi és 200 nő tartózkodott ott, elkülönítve. Sűrűn kaptunk hasmenést és kezdődött a tífusz is. Egy latrina is csak napok után épült számunkra (kicsi volt és rendkívül büdös). Az első 2-3 héten nem dolgoztunk. Lassan alakult ki a rend és rendeződött úgy-ahogy a körlet. Aztán orvosi bizottság elé kerültünk, egyenkénti vizsgálatra. A hóna alját mindenkinek megnézték: egy volt SS-t találtak, azt el is vitték. A többi mind civil volt. A csabaiak egytől egyik magyarok voltak, csak a nevünk volt németes. A kamarásiak esete más volt; köztük sok volt a német nemzetiségű. Öt csoportra osztottak minket: az első csoportot bányamunkára vitték, a másodikat felszíni fizikai munkára (osztályozás, rakodás), a harmadikat "könnyebb" fizikai munkára (fatelep, építkezés), a negyediket kényelmesebb munkára, az ötödik volt a női század; ebben én lettem a tolmács, jóllehet akkor még egy szót sem tudtam oroszul. Egy tiszt bökött rám, hogy én leszek a tolmács, talán azért, mert magas termetű vagyok. így kényelmesebb munkát kaptam, viszont állandóan készenlétben kellett lennem éjjel-nappal és vasárnapom sem volt. Az emberek 3 műszakban dolgoztak s nekem minden váltáskor jelen kellett lennem. Az otthoni élelem hamarosan elfogyott. Igen kemény volt a téli hideg. A legyengült emberek között idővel rendet vágott a halál. Megesett, hogy naponta 10 139
