Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 18. Schriffert Mihály naplója

kezdett a népnek fájni a dereka. Este azért kizavarták a népet munkára. Ott azonban elmentek az orvoshoz, az visszaküldte őket, mert lázasok voltak. 1945. márc. 21. Az éjjel nem valami jól telt, pedig szabad éjszakások vagyunk, de a tegnapi oltás még a derekunkban van. De keservesen sült 10 palacsinta. Nagy foltozás a nagykabátok körül. Édesapámnak, mint jó munkásnak beígérték a tisztek a dupla kosztot, de ez olyan formán van, hogy csak ígéret, egyszer adják-háromszor nem. Reggeli: burizsleves és hús, 2,25 rubel. Ebéd: káposztaleves és hús, 2,45 rubel. 1945. márc. 22. Az éjjel igen kevés pihenőnk volt, mert a 6 emberből csak ketten voltunk. A többiek még betegek az oltástól. Két vagont is megraktunk 3 orosszal. Eleinte nekünk is nagyon rosszul esett a lehajlás, de lassan beletörődtünk. Ma megint általános nagymosást, hajvágást - borotválkozást rendeztünk. Reggeli: zöldparadicsom leves és sűrű burizs. Ebéd: káposztaleves és nyers káposzta, egy falat nem emberbe való kolbászfélével. 1945. márc. 23. Ma reggelre ismét fehér lett a terep körülöttünk. Nagy havazás, de délre el is tűnt. Most már kifogyott az előleg 30 rubel, úgyhogy az otthonról hozott pénzünkön kell étkezni, de hitelre ill. felírásra is lehet étkezni. 1945. márc. 24. Legújabb kacsa, hogy a front visszafelé halad és hogy ide, a mi helyünkre németeket hoznak és minket innen elvisznek. Reggeli: burizsleves és sűrű burizs. Az ebéd is finom, még ilyet nem ettünk: káposztaleves, egy darab sülttészta, sárgarépa főzelék és sűrű burizs. A vacsora káposztaleves, de már a fejünkön nő ki a káposzta, így el sem menyünk érte. Hazai vacsora: savanyú mártás. 1945. márc. 25. A mi munkánk még mindég a régi, éjszakánkint vagonrakás. Most már tűrhető, megenyhült az idő. De azért mégis csak nagyon hosszúak az éjszakák. Néha-néha csak feljön a szó, hogy vajon mi van odahaza. Virágvasárnapja! Jön a nagyhét. A húsvét, a sonka, meg miegymás. Bizon akár hogy is, de néha néha csak kicsöppen egy-egy könny minden magyarnak a szeméből. Különösen a szép napos reggeleken, amikor elfogja az ember lelkét a honvágy. Ha sikerül a raktárba bemennünk, csak úgy kóstolóképpen meg-megeszünk egy-egy darab hazai pirítós kenyeret. Olyan ez itt nekünk, mint odahaza a legfinomabb piskóta, vagy krémes. Legújabb újság, hogy a mai nap megindult a béketárgyalás. A mai nap ismét kincstári pénzen étkeztünk. Fizetést kaptunk, fejenként 60 rubelt, mindenki egyenlőn. A mai naptól megszűnnek a tüzek, egyben a főzés is. De azért még egyszer ebédre egy 3 l-es fazék bableves galuskával még megfőtt. Vacsorára volt tésztaleves és galuska. Csudára kikenekedtünk, és még ráadásul minden fazék kiürült. Valószínű, holnap is jó idő lesz. Az éjszaka két gyulai ember is elindult, de célt tévesztettek, és délutánra már önként vissza is jöttek. 1945. márc. 26. Édesapám ma talpat kapott Tilótól, a századparancsnoktól, amit rá is veretett a hazamenőre szánt csizmájára. Ma éjjel két gyulai sorstársunk eltűnt. Az egyik egy 65